A hormonnak vannak mellékhatási. Nálam hajhullás, depressziós tünetek, irtózatos mellfájdalom, és hízás. 3 hónap "salátaevés" után híztam 6 kilót. A képen látszik: nem látszik.
Persze ez így nem igaz. Nem férek bele a farmeromba... Nekem, aki több mint 10 évet küszködtem azért, hogy a közel 100 kilómból élhető súly és normális alak legyen, ez azért az elején nem volt olyan egyszerű. Viszont ez a betegség megtanított arra, hogy azt mondom: ha meggyógyulok (azaz ha tünetmentes leszek), akár maradhatnak is a plusz kilók (még mindig normál a BMI-m).Voltam ma doki után boltban. Mit vettem? Zöldségeket. Van egy csomó konzervem még itthon, hal a fagyasztóban, dobozolok, ha nem fogok ennyire görcsölni, mint tegnap meg ma, addig reggelente összerakom a reggelit és az ebédet (ezeket viszem munkába).
Kegyetlenül nehéz fájdalmas időszakokban menedzselnem a mindennapjaimat. Konkrétan önmagam ellátása is iszonyatos nehézségekkel jár. Az erős görcsös napokon, túladagolva a fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélt, csak vonszolom magam egyik helyről a másikra, a fájdalom és a sok gyógyszer pedig szinte egy heti energiát kivesz belőlem. Vicces, hogy az ilyen napokon, amikor nem élek, megélek/felélek egy hetet (energiában). Egy ilyen napot minimum 3-4 nap alatt tudnék kipihenni, de nem lehet: dolgozni kell (pl.).
M. nagyon sokat segít. A minap elmosogatott és vasalt is nekem pár pólót, mert már az összes a vasalásban volt. És vitt-hozott a tegnapi és a mai vizsgálatra is. Nem tudok elég hálás lenni érte. Amikor láttam, hogy helyettem vasal, az egyrészt fantasztikusan jó érzés volt, másrészt valahogy szégyelltem magam, hogy még erre sem vagyok képes. Akkor jöttem rá, hogy iszonyatosan nehezemre esik segítséget elfogadni.
És az én endometriózisom még az egyszerűbbek közé tartozik. Rengetegen (!!!) élnek ezzel a betegséggel, mindenki irtózatos kínokon megy keresztül.
A dokitól hazafelé igyekeztem összeszedni fejben, mi az, amit elvett tőlem a betegség. Éveket (!!) az életemből. Visszahozhatom? Nem. Mi az, amit kaptam általa? Sok segítőkész sorstársat, sok segítőt Dia csoportjában, kiderült, ki az, akire lehet számítani, hogy mennyire nem fontos, mit gondolnak mások. Nagyon megtanított arra, hogy ne a múltban, ne a jövőben éljek, mert tényleg csak az számít, ami most van. És az is elmúlik. Rávilágított, hogy amit eddig nagyon fontosnak tartottam, pl. hogy milyen az alakom/hány kiló vagyok, az nem is olyan fontos. Már értem, mit jelent értékelni azt, ami éppen van. Például a fájdalommentes napjaimon katarzis volt. Ami egyébként másnak egy normál állapot, hogy épp nem fáj semmije. De ezt a sok-sok görccsel teli nap, hét, hónap nélkül nem tudnám ilyen szinten értékelni.
Szóval ha minden más oké lesz, szedem a hormont, eszem a salátát, mozgok, amennyit bírok, és bízom benne, hogy eltűnik az én kis csoki-cisztám.