Végigdolgoztad a hétvégét (is) szinte teljesen. 4.50, megszólal az ébresztő. Pár másodpercig nem tudod, ki vagy és hol, aztán érzed a görcsöt. Kitámolyogsz a konyhába, beveszed a koktélt. Pisi. Nincs sok időd, ma 6-ra kell menni nyitni. Még kóvályogsz kicsit, az agyad még csak ébredezik. Öltözés. Kaja. Fáradt vagy. Legszívesebben visszakuckóznál az ágyba, összehúznád magad a jó meleg takaró alatt. Egyedül, a csendben könnyebb szenvedni. Ehelyett húzod a cipődet, válladra a kis hátizsák és a kajás szatyor, nyitod, majd zárod az ajtót, mert menni kell. Leérsz az utcára. Korán van még, minden nyugodt. Csak a madarak kórusa zeng és a nap nyújtózkodik. Lépdelsz. Hallod a sját zihálásodat. Mintha most értél volna vissza egy maratonról. De csak mész. Behuppansz a kocsiba. Mindent betölt a görcs. Indítasz. Indulsz. Érzed, hogy bármelyik pillanatban elhányhatod magad. Próbálsz koncentrálni, próbálod elterelni a gondolataidat. Majdnem tele a tank, szuper. Szépen süt a nap. Kifogyott megint az ablakmosó folyadék. Már a főúton vagy. Talán nem fogsz hányni. A körforgalom után utolérsz egy béefet. Lassan megy, de aztán megáll a főúton és beengedi a jobbról érkezőket. Hát megállok én is és bánom, hogy nincs vadrács az autómon. A gyógyszer, ha hatni fog, jó lesz, de az úton még biztosan nem. Koncentrálj. Alig van forgalom. Nem esik, jók a látási viszonyok. 5.50, odaérsz időben. És oda is érsz. Kiriasztás, gyerek sehol. Bélgörcs. Wc-re kell mennem. Megvolt. Próbálom összeszedni a gondolataimat a mai óráimhoz. Képtelenség. Nem fog az agyam. Csak hatna már a gyógyszer... És este fél 7-kor még mammográfia... Bírnod kell. Muszáj. Ne add fel...
