Hétfőig "csak" végtelenül fáradt voltam.
Kedden már végtelenül szomorú is, amikor megtudtam, mit terveznek a szabadságommal.
Szerdán mentem anyuért, csütörtökön vittem Pécsre sugárterápia megbeszélésre. Aztán haza Hőgyészre.
Ma már végtelenül fáradt, végtelenül szomorú és végtelenül dühös is lettem. Úgy globálisan mindenért, ami eddig történt, ami mostanság zajlik, és azért, amilyen jövőt látok. Amikor -már megint- este fél 8-kor volt online értekezletünk, nem kamerával jelentkeztem be, nem nyújtok valami megnyerő látványt a kisírt szemeimmel, a tehetetlenségtől még mindig dühös ábrázatommal.
Már egy hónapja is azt mondtam, hogy egy filmbe csöppentünk. Egy s.ar filmbe. Csakhogy ez egy kritikán aluli minőségű film, és hiába akarok, nem tudok kimenni a nézőtérről...