Szeptember 22-én túrázni voltam.
Másnap délelőtt elkezdett kaparni a torkom, köhögés, tüsszögés.
Egy hét múlva már arcüreg-gyulladásom volt (van benne tapasztalatom, már röntgen nélkül is simán diagnosztizálom sajnos magamon, anno a gyakori arcüreg-gyuszkó által derült fény egy rakás allergiámra és az asztmámra). Irtózatos köhögőrohamaim voltak, az arcüregem és az egész bal fejem sajgott-lüktetett, annyi energiám sem volt, mint egy gyenge kisegérnek, két hete nem aludtam végig egy éjszakát sem a köhögés miatt, komolyan: elképzelni nem tudom, hogy voltam képes így dolgozni.
Október 8-án, kedden dolgoztam úgy, hogy délután el tudtam menni orvoshoz. Azóta táppénz, antibiotikum, gőzölés, aszkorbinsav, rengeteg folyadék, méz, tea, sok pihenés. Ez az első antibiotikum, aminek egyetlen mellékhatását érzem és még hasznosnak is tartom: iszonyat aluszékony vagyok, napközben is többször alszom (szerintem az alvás az egyik legjobb orvosság). És ma, október 12-én érzem először, hogy elindultam a gyógyulás útján.
Ma rám írt egy volt tanítványom. Hogy elmondja: megtanult cigánykerekezni és tud kézen állni is. És hogy a német nehéz, de hát ő már nagy negyedikes. Számomra fantasztikusan nagy dolog, ha megkeresnek olyanok, akikkel évek óta nem találkoztam, "csak" elmondani azt, ami nekik fontos. Ilyenkor érzem igazán, hogy azért hagyok néhány ember(ké)ben nyomot. Nagyon jó érzés.
