Postabélyeg vagyok. Tapadok. Addig, amíg célba nem érek. Nem érdekel már, hogy nem az én hibám, sőt az sem, hogy nagyon sokan hibáztak, büntetlenül, és az egyetlen, aki nagyon rosszul járt, az én vagyok. Már nem érdekel, hogy a bürokrácia útvesztőiben tekereg Minotaurusz, aki megette hat év munkaviszonyomat és habár minden létező dokumentumot beszereztem, azok a szervek szerint nem bizonyítják, hogy én márpedig akkor dolgoztam. Egyetlen esélyem van még, futok még egy kört holnap. Aztán vagy ügyvéd lép a képbe, vagy amíg tanítok, a fizetésemet mínusz hat évvel kapom.
Kéz is vagyok. Egy lufit tartó kéz, ami elengedi mindazt, ami a léggömbbe zárható: igaztalan beszólást, óvodás módjára viselkedő felnőttet, meddő vitát, fájdalmasan nevetséges, értelmetlen szituációt.
Őszinte vagyok. A gyerekekkel is. Van sok "sikamlós" téma, amire rákérdeznek, és én nem tudok mosolyogva hazudni. (Lehet, hogy jobb lenne, nem tudom, de nem tudok.) Ma döbbenten kérdeztek rá: mától miért kell a tanítói munkakörbe nem tartozó munkát is nekünk végezni (ők konkrétan kérdeztek, ide nem írom le, pontosan mi az). Nem eresztettem bő lére, két mondatban válaszoltam. Az igazat.
És vágyódom. Nagyon. Egy egyszerű életre. Fölösleges, állandóan csörgő telefon nélkül. Ahol akkor kerülhetek internet közelébe, ha én szeretnék. Ahol nincs bürokrácia. Ahol nincsenek határidők olyan dolgokra, amiknek amúgy az égvilágon semmi értelmük. Ahol nem kell mindent leírni két példányban, és még e-mailben is elküldeni, hogy aztán újra kelljen csinálni, mert valahol az éterben vagy itt vagy ott elkeveredett. Ahol csend van. Nyugalom. Nem fröcsög mindenhonnan az átverés, nem kötelező fogyasztónak lenni. Nem ordít még a mosdóban is a zene. (...) Megpróbálom mindezt előbb bent, magamban megtalálni. Akkor talán egy részét megtalálom kívül is.
Addig is: lufiii! :)
R: 2 szendvics
E: keto kávé, mandula, lottó szelet, pizza (esszméletlenül finom volt minden!!!)
V: -
Mozgás:
- Pahla 6/2. szerda (irtó szuper ez a torna, totál kipurcantam)
- 11km
Kéz is vagyok. Egy lufit tartó kéz, ami elengedi mindazt, ami a léggömbbe zárható: igaztalan beszólást, óvodás módjára viselkedő felnőttet, meddő vitát, fájdalmasan nevetséges, értelmetlen szituációt.
Őszinte vagyok. A gyerekekkel is. Van sok "sikamlós" téma, amire rákérdeznek, és én nem tudok mosolyogva hazudni. (Lehet, hogy jobb lenne, nem tudom, de nem tudok.) Ma döbbenten kérdeztek rá: mától miért kell a tanítói munkakörbe nem tartozó munkát is nekünk végezni (ők konkrétan kérdeztek, ide nem írom le, pontosan mi az). Nem eresztettem bő lére, két mondatban válaszoltam. Az igazat.
És vágyódom. Nagyon. Egy egyszerű életre. Fölösleges, állandóan csörgő telefon nélkül. Ahol akkor kerülhetek internet közelébe, ha én szeretnék. Ahol nincs bürokrácia. Ahol nincsenek határidők olyan dolgokra, amiknek amúgy az égvilágon semmi értelmük. Ahol nem kell mindent leírni két példányban, és még e-mailben is elküldeni, hogy aztán újra kelljen csinálni, mert valahol az éterben vagy itt vagy ott elkeveredett. Ahol csend van. Nyugalom. Nem fröcsög mindenhonnan az átverés, nem kötelező fogyasztónak lenni. Nem ordít még a mosdóban is a zene. (...) Megpróbálom mindezt előbb bent, magamban megtalálni. Akkor talán egy részét megtalálom kívül is.
Addig is: lufiii! :)
R: 2 szendvics
E: keto kávé, mandula, lottó szelet, pizza (esszméletlenül finom volt minden!!!)
V: -
Mozgás:
- Pahla 6/2. szerda (irtó szuper ez a torna, totál kipurcantam)
- 11km
