Vannak napok, amikor ezer dolgot akarok csinálni. Vagy ezeregyet. Egyszerre. Aztán napokig semmit nem csinálnék. Egy hatalmas, végtelen semmit. De még kávét főzni sincs kedvem. Sokszor pontosan így alakul az életem: napokig millió dolog jön szorosan egymás után, és én futok, feljegyzem, elintézem, rohanok, átutalom, utánanézek, megfőzöm, kitakarítom... Aztán napokig csak bámulok ki a fejemből, felül Lackó a nyakamba és patópálkodok.
Az egyik kedvenc filmem az Idétlen időkig. Bill Murray-vel. Hát most egy nagyon hasonló szituációt élek át. Ugyanis ezt a hetet én már múlt héten egyszer "megcsináltam". Nekem a múlt hét hétfőn volt 20-a. És a múlt pénteken 23-a. Isten bizony ez a hét már múlt héten megtörtént. Nem értem, miért kell újra csinálnom. Totális káosz van a fejemben. Nekem ez nemhogy nem szökőév, hanem -eddig- egy héttel hosszabb...
Ritkán írok blogot. Mert történnek ugyan dolgok napi szinten, de...
Egy példa: van, aki szerint a lépcsőház akkor van kitakarítva (nálunk mi, lakók csináljuk), ha a közös felmosó vizes. Én mindig a saját cuccommal takarítok. De a közös felmosó akkor száraz. Következtetés: én nem takarítok.
Erre mit lehet mondani? Pontosan: semmit nem érdemes.
Na mármost az életem tele van napi szintű ilyen stílusú történéssel, eseménnyel. Néha úgy érzem, totál hülye vagyok, vagy hogy tutira egy másik bolygóról jöttem. Meg hogy nem értek semmit, magyarul sem, és egészen biztos, hogy valamiféle marsi nyelvjárásban gagyogok, mert nem érteni, amit mondani szeretnék.
Nem tudok mindent elengedni a fülem mellett, de egyre kevesebbszer szólok, mert mit szóljak? Viszont bennem azért ez a rengeteg apró dolog összeadódik, és képes vagyok ógni-mógni, dünnyögni, panaszkodni, és észrevettem, hogy nagyon megyek a negatívság felé. Nehéz észrevenni az apró jóságokat, szépségeket, kedvetlen és motiválatlan vagyok sokszor, a blogot viszont nem szeretném telepötyögni nyavajgással. Szóval csak úgy magamban fogom és rázom a fejem és tépkedem ki az égnek álló hajam szálanként...
Ritkán írok blogot. Mert történnek ugyan dolgok napi szinten, de...
Egy példa: van, aki szerint a lépcsőház akkor van kitakarítva (nálunk mi, lakók csináljuk), ha a közös felmosó vizes. Én mindig a saját cuccommal takarítok. De a közös felmosó akkor száraz. Következtetés: én nem takarítok.
Erre mit lehet mondani? Pontosan: semmit nem érdemes.
Na mármost az életem tele van napi szintű ilyen stílusú történéssel, eseménnyel. Néha úgy érzem, totál hülye vagyok, vagy hogy tutira egy másik bolygóról jöttem. Meg hogy nem értek semmit, magyarul sem, és egészen biztos, hogy valamiféle marsi nyelvjárásban gagyogok, mert nem érteni, amit mondani szeretnék.
Nem tudok mindent elengedni a fülem mellett, de egyre kevesebbszer szólok, mert mit szóljak? Viszont bennem azért ez a rengeteg apró dolog összeadódik, és képes vagyok ógni-mógni, dünnyögni, panaszkodni, és észrevettem, hogy nagyon megyek a negatívság felé. Nehéz észrevenni az apró jóságokat, szépségeket, kedvetlen és motiválatlan vagyok sokszor, a blogot viszont nem szeretném telepötyögni nyavajgással. Szóval csak úgy magamban fogom és rázom a fejem és tépkedem ki az égnek álló hajam szálanként...
