Szombat
Vasárnap
 |
| Cseppkőbarlang a boltban. :D |
 |
| Szülinapi ebéden D-éknél. |
 |
| Előétel: csicseriborsó tészta pestoval, parmezánnal. |
 |
| Grill hús, saláta balzsamecettel. |
 |
| Csupa csoki torta. |
Hétfő
Ma volt az első olyan reggel, amikor úgy ébredtem, hogy fázott a lábam. Az idei nyár kitett magáért, ontotta a kánikulát. És éjjelente sem jött az enyhítő hűvös. Ma volt az első olyan reggel, amikor gyermeki csodálkozós örömmel néztem a hőmérőre, hiszen hetek óta nem mutatott sokkal kevesebbet a kinti, 25 és bőven 25 fok fölötti hőmérsékletnél. Jóleső lúdbőrzéssel vettem magamra a kedvenc, szürke kis kapucnis kardigánomat és élvezettel kezdtem a reggelt, hiszen bárhova mentem is a lakásban, a frissességet éreztem, a hűvös áramlatot, a levegőt, az életet.
Ma volt az első olyan reggel, ami eszembe juttatta az őszt, amikor reggel még hideg lesz, napközben pedig még tűzhet a nap. De már tegnap este eszembe jutott, hogy két hét múlva kezdődik a tanév, sok év után most nekem is, hiszen tanítani fogok. És hogy ez a (szabadon és tudatosan választott) nyári pihenés után merőben más életforma lesz, időpontokkal, órára keléssel, határozott feladatokkal. Tehát ki kell alakítanom és meg kell szoknom egy új rendszert: be kell osztanom, mikor mehetek edzeni, mikor vásárolok, mikor tudok főzni egy (két-három) napra előre. Este úgy gondoltam: na, akkor én most bekuckózok a hálóba, fogom a jegyzetfüzetemet és összedobom a tervet. Kényelmesen el is helyezkedtem, már sorjáztak a gondolatok a fejemben, amikor... Ráébredtem, hogy ennek, most, semmi értelme. Akkor lesz csak, ha meglesz az órarend, ha tudom az iskolai időbeosztásomat. Nem sokat agonizáltam a kérdésen: letettem a tollat és a füzetet, lekapcsoltam a kislámpát, alvás.
Nem ez volt az első reggel, amikor több boszikonyhás üzenet várt a virtuális postaládámban. Többen kérdezik (nem csak ma), hogy hogy csinálom, hogy ilyen "kerek" az életem, hogy érem el, hogy nekem minden pozitív, de ha valami éppen nem, azt is átfordítom a "rózsaszín" irányba.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy a szomorúság madarai átrepüljenek a fejünk felett, de megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.”
(kínai közmondás)
Nem fenékig tejfel az életem. Nem is rózsaszínű álomfelhő. Csak volt már nagyon rossz, amiről később kiderült, mennyire jó is volt, hogy megtörtént, hiszen most a kicsit, a keveset is nagyon tudom értékelni. Ami fáj, az nekem is fáj, én is bosszankodom, még káromkodni is szoktam; nem vagyok mindig nyugodt, néha én is felkapom a vizet... Ami jó ideje változott: mindez a lehető legrövidebb ideig tart. Kábé pont addig, ameddig "értelme van". (Az igazi az lenne, ha még ennyi ideig sem tartana.) Mert minden változik, minden elmúlik: a rossz hangulat is, az előttem cammogó bf sofőr is (vagy elkanyarodik, vagy megelőzöm), ha a pohár eltörött, úgysem lesz már újra egész, ha az étel odakapott, hát egyszer úgy is meg tudom enni, ha elvágtam az ujjam, majd meggyógyul (maximum legközelebb jobban figyelek a használatánál).
Az én családomban is előfordul betegség, néha nekem is van valami kehém. Nem könnyű elfogadni, ha egy kedves, fiatal ismerős agyvérzést kap, elveszti a munkáját, és arról is szó van, hogy esetleg leszázalékolják. Pedig ma kaptam ilyen hírt. Az, hogy például ezt a tényt elfogadom, nem azt jelenti, hogy egyet is értek vele. De vannak az életben olyan dolgok, amik attól sem változnak, ha megfeszülök, se attól, ha rosszul érzem magam, nem segít, ha depresszióba esek, ha kiabálok, ha csak ezen jár az agyam.
Amit még tanulok, de már egész jól megy: előre nem parázni. Például az állásinterjúig nem idegeskedtem, csak akkor. Bőven elég. Szeptember elsején vadi új munkahely, új gyerekek, új szülők, új kollegák, új falu, ha ebbe belegondolok, egyből remegni kezd a lábam (mert izgulós vagyok). De addig még van idő, nem fogok két hétig ezen görcsölni, mert semmi értelme. Elég lesz aznap reggel. (Az előre nem parázást úgy oldom meg, hogy ha idő előtt eszembe jut egy szituáció, amitől "félek", abban a pillanatban vagy hangosan kimondom magamnak, vagy csak belső hangon határozottan "súgom": oké, nem most, majd akkor. Most most van.)
Igyekszem pozitívan gondolkodni. Számomra ez nem azt jelenti, hogy minden szép és jó. Az élet csupa ellentétekből áll, meg kell élni a jót és a rosszat is, a fentet és a lentet is, az egészséget is, a betegséget is, a bőséget és az ínséget is. Hozzá tartozik a szomorúság a vidámság mellett, a fájdalom a könnyedséggel szemben, vannak könnyek is a nevetés mellett. Amint felfogtam, hogy minden változik, kicsit könnyebb lett az élet. A pozitív gondolkodás pedig számomra nem az örökké tartó vattacukor-érzetet jelenti, hanem azt, hogy az ember elfogadja azt, amin nem tud változtatni, amin pedig tud, azt megteszi. És ha nem megy, irányt változtat. Ha úgy se megy, akkor átgondolja: tényleg fontos-e. És nem ragad bele értelmetlen, fölösleges, saját maga által kreált negatív gondolatokba, nem agyal olyan dolgokról, amik csak az ő fejében léteznek.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Amit még tanulok, de már egész jól megy: előre nem parázni. Például az állásinterjúig nem idegeskedtem, csak akkor. Bőven elég. Szeptember elsején vadi új munkahely, új gyerekek, új szülők, új kollegák, új falu, ha ebbe belegondolok, egyből remegni kezd a lábam (mert izgulós vagyok). De addig még van idő, nem fogok két hétig ezen görcsölni, mert semmi értelme. Elég lesz aznap reggel. (Az előre nem parázást úgy oldom meg, hogy ha idő előtt eszembe jut egy szituáció, amitől "félek", abban a pillanatban vagy hangosan kimondom magamnak, vagy csak belső hangon határozottan "súgom": oké, nem most, majd akkor. Most most van.)
Igyekszem pozitívan gondolkodni. Számomra ez nem azt jelenti, hogy minden szép és jó. Az élet csupa ellentétekből áll, meg kell élni a jót és a rosszat is, a fentet és a lentet is, az egészséget is, a betegséget is, a bőséget és az ínséget is. Hozzá tartozik a szomorúság a vidámság mellett, a fájdalom a könnyedséggel szemben, vannak könnyek is a nevetés mellett. Amint felfogtam, hogy minden változik, kicsit könnyebb lett az élet. A pozitív gondolkodás pedig számomra nem az örökké tartó vattacukor-érzetet jelenti, hanem azt, hogy az ember elfogadja azt, amin nem tud változtatni, amin pedig tud, azt megteszi. És ha nem megy, irányt változtat. Ha úgy se megy, akkor átgondolja: tényleg fontos-e. És nem ragad bele értelmetlen, fölösleges, saját maga által kreált negatív gondolatokba, nem agyal olyan dolgokról, amik csak az ő fejében léteznek.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
