Állok a tükör előtt és folynak a könnyeim. Mert maga az, hogy állni kell, elveszi minden energiámat, attól is lihegek, hogy meg kell magam tartanom függőlegesen.
Állok a tükör előtt és bőgök. Mert a látvány elborzaszt. Hol van az arcom? Minden egyedi vonásom zsír alá dugva, nincs állam, bevonja a toka. Egyetlen csontom nem sejlik fel, no nem mintha mindnek látszódnia kellene, de a tükörképen alapján az egész testem csak és kizárólag zsírból áll.
Állok a tükör előtt és alig látom már magam a sírástól. Mert fel kellene öltözni, de már egy ruhám sem jön rám. A legbővebb póló is feszül a hasamon, na meg a karomon az ujja. Annyira, hogy bevág és fáj. A nadrágról ne is beszéljünk. Fél óráig tart, amíg a legnagyobba szó szerint belepréselem magam és újabb fél óra könnyekkel, amíg a cipzárat annyira felhúzom, hogy tartson kicsit felül. A gombolás reménytelen, egyszerűen nem tudom úgy behúzni a hasam és összecsomagolni a hájamat, hogy ne maradna jó tíz centi, ami ahhoz hiányzik, hogy a gomb odaérjen a gomblyukhoz.
Állok a tükör előtt, a sírástól piros szememen át nézem azt a gnómot, amit csináltam magamból. Hogy juthattam el idáig?! Miért hagytam, hogy megtörténjen?! Miért nem figyeltem magamra?! Miért zabálok állandóan?! Ki ez a rakás szerencsétlenség????
Ismerős?
(Hagyd abba a bőgést!)
Változni akarsz?
(Látom, figyelsz. Fújd ki az orrod!)
Igen?
(Ez az, fejezd be a hüppögést! Fogj még egy zsebkendőt és töröld meg a szemed!)
Tudod, mi kell hozzá? Egyetlen egy dolog.
(Most várod, hogy írjak valami csoda módszert. Igaz?)
Nincsenek csoda módszerek, ha változtatni akarsz, ahhoz egyetlen dolog szükséges: TE magad. Aki elhatározza, hogy hajlandó tenni magáért, hajlandó egy kis lemondásra, hajlandó a változásra, aki le AKAR fogyni, aki egészségesebb akar lenni. TE, aki megteszed elsősorban SAJÁT MAGADÉRT.
A DÖNTÉS az első lépés. Az elhatározás. A MEGCSINÁLOM.
(folyt. köv.)
