Szerdán kezdtem a suliban. Négy és fél év után. Mivel előtte való pénteken jöttem haza az utolsó hetzmannsdorfi két hetes -ismét nagyon megterhelő- etapról, és mivel utána itthon megint pörgés volt a pihenés helyett, nem voltam túl kipihent. Sok minden ismerős volt, nagyon sok dolog úgy van, mint amikor ott tanítottam korábban, de sok minden változott, sok dolgot elfelejtettem már, rendes információáradat fogadott. De mindent részletesen felírtam magamnak, sokat kérdeztem és haladtam is. Érdekes: maga a tanítás, gyerekek közt lenni, egyáltalán nem volt furcsa. A tanmenetben csak megnéztem, hol tartanak, és már sorjáztak is a fejemben az ötletek: hú, ezt majd lerajzoljuk, ehhez van egy jó kis játék, ezt majd csoportmunkában csináljuk (...). Azért a majdnem négyszer négy és fél év tanítás nem múlt el nyomtalanul.
Itthon is rengeteg lett a változás. Négy és fél évig szinte folyamatosan minden hónapban volt két szabad hetem itthon. Teljesen szabad, volt idő ügyintézésre, mindenre. Most csak a hétvége szabad: teljesen máshogy kell beosztanom az időmet. Máshogy kell ennem, máskor, a mozgást is nagyon meg kell néznem, hova tudom betenni a napba. Máshogy kell pihennem, totál más a napirend. Nem baj ez, csak szokni kell. Túltervezés nélkül igyekeztem megoldani a dolgot, aminek eredményeképpen péntekre teljesen szétestem. Ezen most nevetek, akkor ennyire nem volt vicces, de azért tragikus sem.
A hétvége szó szerint elrohant. Ma -szintén túlagyalás és túltervezés nélkül- reggel összeírtam egy röpke listát azokról a dolgokról, amiket ma muszáj megcsinálnom. Ezekkel el is készültem. Kész az étkezési terv a hétre, mellétettem a mozgás tervet, ott vannak az egyéb kategóriában induló teendők. A többi meg majd alakul.
Séta: 3km
És egy édes, friss, saját kertből szedett, még eső-áztatott, csodaszép kis csokor D-től névnapomra.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha