A fogamban nincsenek idegek, kapott egy ideiglenes, gyógyszeres tömést. Amint hazaértem, jelenésem van a dokinál.
(Tegnap akadt egy kis gond a külföldi biztosításommal a röntgenen. Ugyanis ki kellett fizetnem a felvételt. Négy éve vagyok kint biztosított, soha semmiért nem kellett fizetnem, pedig az asztmám miatt fél évente-évente járok kontrollra, minden évben van kötelező tüdő röntgen is, decemberben voltam, ott sem kellett fizetnem...)
 |
| Az ebédem egy mennyei sonkás rántotta volt. |
Két hetente búcsúzom. Mert elmegyek két hétre. "Csak" két hét, 14 nap, fél hónap, mégis itthon kell hagynom a szívem, a megszokott dolgokat, a szabad mozgást, az önálló időbeosztást. Itthon maradnak társak, család, rokonok, barátok, ismerősök. Itt maradnak a beszélgetések, a séták, az itthon illata, az alvás... Negyedik éve csinálom már, nem újdonság, mégis minden egyes kiutazás előtt ugyanolyan nehéz. Még itthon vagyok (pár órát), de a gondolataim már odakint járnak. És amint kiérek, a gondolataim már csakis az itthon körül fognak forogni. Nehéz hely, ahol vagyok kint, de minden változik, mindig van magunknak is lehetőségünk a változtatásra. Ha megint olyan nehéz két hét lesz, mint a múltkori, akkor elbúcsúzom A-tól.
2.50-kor lesz indulás. És bárhogy is érzem magam most, bármilyen nehéz is lesz felkelni és lecuccolni a buszhoz, legyen bármilyen is az út, történjen kint bármi is, az idő telni fog, elmúlik az a 14 nap. És közben megint gyakorlom majd a jelen-levést és igyekszem megtalálni minden napban a szépet, a jót, az értelmet. Óra indul...