A legenda szerint volt egyszer egy ember, aki lement látogatóba a pokolba. Az ördög szívélyesen fogadta őt, körbevezette, végigmutogatta neki a pokol összes szörnyűséges bugyrát, és részletesen elmesélte, hogy mivel juttatja ide az embereket. Megmutatta neki a kábítószereket, a bűntetteket, a helytelen táplálkozást, az egészségtelen életmódot, az ártalmas szokásokat, az etikátlan viselkedést, szóval mindazt, ami tönkreteszi az embereket, sőt, már a földi életüket is kényelmetlenné varázsolja. Aztán azt súgta a fülébe: „Hadd mutassam meg neked a legnagyobb kincsemet és büszkeségemet. Ez az összes közül a kedvencem.”
Bevezette az embert egy elsötétített szobába, ami olyan volt, mint egy múzeumi terem. A szoba közepén egyetlenegy üvegfalú vitrin állt, és a helyiség egyetlen fénysugara a vitrinben nyugvó tárgyra irányult. Az ördög így szólt: „Íme a legnagyobb kincsem. Több életet tettem ezzel tönkre, mint az összes többivel együttvéve."
"De hát ez úgy néz ki, mint egy egyszerű ék." - csodálkozott a látogató.
"Igen -felelte az ördög-, ez a kétely éke. Ha ennek csupán a hegye csúcsát be tudom ékelni az ember elméjének leghátsó zugába, már nyert ügyem van. Onnan már egyre beljebb tudom verni, hogy rést üssek aközött, amit meg tud tenni, és amit gondol, hogy meg tud tenni. Ha el tudom érni, hogy kételkedjen magában, elérem, hogy meginogjon a hite is, és nyert ügyem van."
