Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2016. szeptember 9., péntek
Ausztria 21/8.
I-nek ma jartanyi ereje sem volt. Nagyon sokat aludt. Amig oriztem az almat, fotoztam is. I. mellett kielezetten latom, hogy elni addig kell, amig lehet. Amig kepesek vagyunk ra. Amig a labunkkal lepni tudunk, a kezunkkel tapintani, integetni, fotozni. Addig kell olvasni, amig tartani tudjuk a konyvet, amig tudunk lapozni. Amig segitseg nelkul hatrol oldalra tudunk fordulni az agyban. Amig el tudunk menni ahhoz, akit szeretunk, olelesre tudjuk tarni es zarni a karunkat, kepesek vagyunk a szeretett arcahoz emelni az arcunkat es onfeledten tudunk a szemebe mosolyogni. Nem MAJD. Nem karacsonykor. Nem a jovo heten, nem holnap. MOST.