Nem tudom, kinek mit jelent a nyaralás, nekem a világon az egyik legnagyobb boldogság együtt lennem azokkal, akiket szeretek. Mindez vízközelben, együtt játszva, nevetve, beszélgetve, sztorizgatva, utazva földön és vízen, önfeledten, kötetlenül, őszintén, tabuk nélkül. Ez a két gyerek az életem szerves része, valami "földöntúli kapocs" köt össze velük.
Négyen strandoltunk Dávodon, szuper nap volt: autózás (ez a pesti, BKV-hez szokott gyerekeknek nagy élmény), kompozás, fürdés, csúszdázás, sodrófolyosózás, mély vízbe ugrálás, úszás, strandröplabdázás; sok nevetés (egy, avagy két fürdőnadrág sztorija), mozgás és pihenés, fejes ugrás tanulás, Jordan ugrás...
Nincs anyagi bőség, a finanszírozásba a család keményen besegített, a gyerekek két éve vágytak vissza például Dávodra. (Ez egy tünemény fürdő csúszdaparkkal, tiszta, rendezett, átlátható, tágas, nincs tömeg, kicsi és nagy is jól tudja érezni magát.)
A diab vonalat meg kell említsem. Mert ha egy családban valaki cukorbeteg, akkor az a család nem él, nem élhet úgy, mint egy "hagyományos". Kicsit több figyelem kell, több szervezés és előre tervezés kell, grammra kiszámolt szénhidrát kell, néha későbbi az indulás a tervezettnél, mert vércukrot kell mérni vagy inzulint beadni, az inzulint hűteni kell ebben a melegben a strandon is, nem árt, ha van kéznél pót inzulin, megfelelő mennyiségű stix; fel kell készülni a magas és az alacsony vércukor kezelésére is (itt nincs kecmec, azonnali ellátás kell a hiponál). És ha valaki minden előírást betart, akkor jöhet egy front, egy időváltozás, csak egy kicsivel több élmény vagy stressz és borul minden. M. hihetetlenül értelmes és fegyelmezett gyerek. Minden fogyókúrázó álma lehetne a kitartása, az önfegyelme, nincs melléevés, nincs nassolás, megeszi az előírt szénhidrát mennyiséget és pont. Sokszor éhes, sokszor csorog a nyála, amikor a húga mellette nutellás palacsintát eszik, de ő már tudja, hogy nem éri meg. Ma azt mondta: "ha egyszer lenne olyan, hogy nem vagyok cukorbeteg, én már akkor sem ennék cukrosat és fehér liszteset, csak nagyon ritkán". Mert pontosan tudja, mi az a gyors(an felszívódó) szénhidrát, hogy mennyi ideig tart a feldolgozása a szervezetben, hogy utána milyen gyorsan leesik a vércukorszint és éhséget produkál. (...)
A másik vonal a húga, akit fényevőnek szoktunk titulálni, mert a tíz éve alatt nagyon keveset eszik, gyakorlatilag pár étel van, amit megeszik, a gyümölcs és a zöldség kizárva. És emellett van egy cukorbeteg testvére, így P. is pontosan tudja, mit jelent enni, nem enni, mennyire nem mindegy, mit eszik az ember, de ő alapból "fényevő". És alapból szereti a nutellát, a palacsintát, a spagettit, a kakaót. Tünemény (hisztis) kiscsaj, izgő-mozgó, csupa izom, ritkán látni egy helyben ülve, kúszik, mászik, lóg, ugrik, fejen áll, szökken, táncol...
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy mindkét gyereknek jó legyen. M. eleve a betegsége miatt máshogy él mint egy egészséges gyerek. P-nak rengeteget kell hozzá alkalmazkodnia. Mindketten máshogy esznek. És P-t néha nehéz megnyugtatni, hogy igen, megeheti azt az egy palacsintát, amíg a testvére mellette egy kis öntet nélküli salátát majszol vagy éppen nem eszik semmit.
A dávodi strandon, amikor a salátát kértem, olyan voltam, mint bármelyik ételrendelésnél: totál alaposan megkérdeztem, miből készül, hogyan, mit tesznek rá. És tündérek voltak a büfések, még az öntet dobozát is előkeresték és megmutatták nekem mindenféle fintor nélkül. És elmondtam, hogy akkor hogy kérem, és pontosan úgy is kaptam. Sőt volt egy csomó kérdésük a cukorbetegségről. M-nal ketten ettük a salit, P. kapott egy palacsintát. Amikor hozták, a hölgy megkérdezte, hogy arra tehet-e porcukrot. Mondtam: igen, az a beteg gyerek húgának lesz. Nem kell, hogy mindenki otthon legyen diab témában, de mindig hálás vagyok, amikor megértésre, elfogadásra lelek, mert ez nagyon megkönnyíti az ember mindennapjait.
A nap zárásaként elmentünk "kocsmázni", ahol hatalmas csocsóparti is kerekedett. Nem kellett altató. P. be is ájult, M-nak még mérnie kellett 22 órakor, pótvacsorát ennie és beadnia az esti inzulint. Hipó közeli volt az érték, így éjfélkor meg kellett mérnem az alvó gyerek vércukrát. Akkor már szerencsére jó volt az érték, így hajnali 3-kor nem kellett kelnem mérni.
Csoda jó nap volt. :)