Mozgás:
A reggeli átmozgató kar-váll súlyzós után röpke levezető kocogás. Az is lazán. Kezdem érezni a lábaimban az idén lefutott 399 km-t.
Étek:
R: 1 vajas-paprikás-sós kenyér, 1 "csak úgy" muffin, kato kávé
E: bableves, kis tiramisu
V: sült csirke, saláta, marék mogyoró
(Semmi kedvem nem volt húst enni vacsorára, de anyu tegnap becsomagolta a maradékot, volt, ettem, ami van.)
Lélek:
Nem hoztam volna fel a témát, de sokan kérdezitek, milyen konkrét módszerrel/gyakorlattal élek a mindennapok folyamán, amik segítenek a belső munkában.
Az egyik ilyen a hála. Nem érdekel, divat-e, nem foglalkozom azzal, hogy sokan hókuszpókusznak tartják, mert nálam működik. Visszaadja a belső nyugalmamat nehéz helyzetekben, és ez nekem nagyon fontos. Mert így nem megyek bele az egom által kivetített háttérérzelmekbe fölöslegesen, amik félelmet raknak a dolgok mögé, teljesen értelmetlenül.
Nagyon régóta minden este, ha aludni megyek és már lekapcsoltam a villanyt, jön a "hálaadás". Eleinte magamban gondoltam végig, miért lehettem aznap hálás. Egy ideje kimondom hangosan is. Sőt nemcsak azt, amiért az adott napon köszönetet mondhatok, hanem azt is, amit másnap szeretnék. A legelején viszonylag sok időt vett igénybe, mert olyan szerencsétlen flótásként gondoltam magamra, akivel soha semmi jó nem történik. Az idő előrehaladtával nem tudom, mennyi ideig tart egy esti köszönöm-lista végigmondása, de folyamatosan tudom sorolni a dolgokat, rengeteg dolog van, amiért nap mint nap hálás lehetek. Sőt már azért is hálás tudok lenni, ha valami "kellemetlen" vagy "rossz", "nehéz" történik, mert hiszem, hogy ezek a dolgok is értem vannak, hogy ha túl leszek rajtuk, idővel kiderül, miért történtek, de az biztos, hogy valamit jeleznek, valamit tanulni fogok belőlük is.
Aludtam már parkolóban az autómban, nem csoda, ha mosolyogva köszönöm meg az ágyat, amiben alhatok, a négy falat, ami körülvesz és biztonságot ad, az ágyneműt, amibe bekuckózhatok.
Volt már üres a hűtőm, emellett üres a pénztárcám is, ha akkor nem kapok nagyon kedves emberektől élelmet... Szóval hálát mondok majd ma este a vacsora-csirkéért is, akkor is, ha nem arra vágytam volna, mert van, akinek magától értetődik, hogy van mit ennie, én már tudom értékelni.
Hálát tudok mondani a sok álláskeresés nem-visszajelzésnek is, mert örülök, hogy nem kerülök kapcsolatba olyan céggel, aki arra sem méltatja az embert, hogy elküldjön egy automatikus "nem nyert" üzenetet.
Amíg régebben állandóan azzal voltam elfoglalva, milyen vastagok a combjaim, mostanában megsimogatom őket és megköszönöm -ahogy az egész testemnek, minden sejtemnek is-, hogy kitartanak mellettem a 2016-ban 2016 km-es futásmániámban (is), hogy már 399 km-t megcsináltak, erősek és egészségesek.
De napközben is sokszor megköszönök dolgokat, például a kocsimmal is beszélgetek és mindig megköszönöm neki, hogy jól működött, hogy hazaértünk. Vagy például a múltkor leejtettem a telefonomat, neki is megköszöntem, hogy semmi baja nem lett.
Sokszor csak sorolom a hálákat, ez átmegy nem kimondott gondolatba és közben elalszom. Ha éppen megy a húsz féle "rádió adás" a fejemben, akkor elcsavarom a gombokat és csend lesz, de ez már egy másik módszer. Ha érdekel valakit, szívesen leírom egyszer azt a gondolat-lecsendesítő módszert is.
