Az ejjel megint nem sokat aludtam, maszkaltam L-hoz. De eljott a reggel, az utolso munkanapom reggele. Az utolso mosas hajnalban, az utolso reggeli elokeszuletek, az utolso furdetes... Keszre pakoltam a csomagomat. Lemertem. Athuztam az agynemut a valtomnak... Eszmeletlenul faradt vagyok. Remelem, holnap nem alszom el a repulon, mert ki tudja, mikor repulhetek ezutan megint, szeretnem kielvezni minden egyes pillanatat.
Halas vagyok L-nak, amiert ma leginkabb nyugton volt. Mar nem volt erom beszelni, menni utana. A nap iszonyu hosszura sikerult. Keson jott a valtom, amint megerkezett, jottek sorra a vendegek. Fel nyolc lett, amire kiurult a lakas. Ma mar a valtom ejjelezik. Es holnap reggel indulok a repterre. Nagyon jo lesz mar. Az itteni helyzet nemhogy nem rozsas, hanem inkabb pszichodrama, egy nagyon szomoru n3gativ ertelemben vett kabare. Boldog vagyok, hogy nem szippantott magaval, hogy elmehetek innen. /Regenyt tudnek irni rola, de nem fogok. Nincs ertelme. Hagyom a szereploket tocsogni a sajat mocsarukban. Csak egy aprosagot jegyzek meg: itt volt munkaadom ferjenek edesanyja, aki mellettem ult, egyszer csak odanyult a terdemhez es elszakitotta a nadragomat.../
Es most alvas.
Utolso.
Vegre.
Vegre...
