Péntek, Magyarország 48.

Álltam a kis bolygón. Csak az én ruháim voltak színesek, piros, kék, sárga, minden más a barna, a szürke és a vajszín ezer árnyalatában cikázott. Álltam és az arcomba nyomta az arcát. Vajszínű maszk takarta el az arc nagy részét. Kérdezett, hangtalanul.

- Miért félsz? Nem félsz? -szürcsölte. Miért teszed ezt? Hát nem fáj? 

Kinyitottam a szemem. A szívem hevesen dobogott. Ez csak illúzió. Ez a gondolat suhant át az agyamon. Csak elmeszülemény. Aludj. És aludtam.

kép

Álltam a kis bolygón. Csak az én ruháim voltak színesek, piros, kék, sárga, minden más a barna, a szürke és a vajszín ezer árnyalatában cikázott. Álltam és az arcomba nyomta az arcát. Vajszínű maszk takarta el az arc nagy részét. Kérdezett, hangtalanul.

- Miért félsz? Nem félsz? -szürcsölte. Miért teszed ezt? Hát nem fáj? 

A feje mögött megláttam, ahogy közeleg a tömeg. Hihetetlennél hihetetlenebb barnás-szürke alakok tűntek fel némán kiabálva és mögöttük megmozdult a középbarna égbolt.

Éreztem, hogy olyan közeleg, amilyet még nem láttam.

Egyre őrültebben zúgott a szél, egyre keményebben vágta a szemembe a szürkés porszemeket. És az égbolt csak kavargott, kavargott, egyre tisztábban rajzolódott ki belőle egy végeláthatatlanul hatalmas arc, ami dühösen és hatalmas tempóban közeledett felém. Ajkai szavakat formáltak, amik morajként töltötték be a teljes bolygót.

Már hatalmas erejű szélvihar tombolt, de én csak álltam ott és figyeltem, ahogy az alakok fejvesztve rohannak a szélrózsa minden irányába. Éreztem, hogy csakis az lehet a megoldás, ha hagyom. Ha hagyom, hogy az történjen, ami, ha kizárom magam belőle, ha nem engedem a bensőmbe a történteket. 

Álltam szilárdan és egyre nyugodtabban. A porfelhő-istenség roham tempóban közeledett felém. Minden alak eltűnt, már csak ketten voltunk. Az arcom előtt dühöngő valami és én. Egyenesen a szemébe néztem. Kicsit lelassított az orrom előtt, rám villantotta szürke por szemeit, aztán áthaladt rajtam.

Tidi-tidi-tidi... Megszólalt az ébresztő.

Reggeli: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé

Ebéd: halászlé (köszönöm, M. és K.!), tonhalfasírt, krumplipüré, savanyú hagyma, 1 sajtgolyó

Vacsora: 2 vajas-paprikás kenyér, marék mogyoró

Mozgás: kis séta

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Funkcionális köredzés 2. – szabadulj ki a négy fal közül!

Funkcionális köredzés 1. itt

Edzőeszközök nélkül, saját testünk segítségével, azok alapvető mozgásait használva is felépíthetünk olyan edzést, amely garantáltan fárasztó, és hatékony lesz! A saját testsúlyos gyakorlatok közül a különböző állatjárások remekül megdolgoztatják a test összes izmát, így érdemes őket beilleszteni az edzésekbe, és feleleveníteni általános iskolás kori emlékeinket! Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat tettünk közzé, melyek otthon is könnyen elvégezhetők, kis helyigényük miatt. A sorozat második részében arra buzdítunk titeket, mozduljatok ki, és végezzétek az edzést a friss levegőn! Hajrá! 

10 perc kocogás, vagy tempós gyaloglás után végezzük a következő gyakorlatokat a megadott sorrendben, 3-5 körben! Az edzés helyszíne lehet egy park, játszótér, vagy akár egy erdei tisztás is! 

1. Végezzünk kitöréseket folyamatosan haladva egy 15 méteres szakaszon, majd vissza! Figyeljünk arra, hogy minden lépésnél szinte a talajig engedjük le térdünket, illetve felsőtestünk végig maradjon függőleges, ne dőljünk előre! 

2. Ereszkedjünk tenyértámaszban a talajra, feszítsük meg a törzset, majd végezzünk karhajlítást! Kezdők térden támaszkodva is végezhetik a fekvőtámaszt! Hajtsunk végre maximális ismétlést, amennyit pihenés nélkül meg tudunk csinálni!

3. Egyenes háttal guggoljunk le, és érintsük meg a talajt, majd ugorjunk fel a levegőbe! Végezzünk 15 ismétlést!

4. A már ismert 15 méteres szakaszon végezzünk medvejárást a következőképpen: Ereszkedjünk térdelő támaszba, tenyerünkkel támaszkodva a talajon! Térdünket emeljük el a talajtól, de maradjon a térdben behajlított testtartás! Induljunk el négykézláb a kijelölt útvonalon úgy, hogy csak tenyerünk és a lábujjak érintkeznek a talajjal, térdünket nem tehetjük le! Figyeljünk arra, hogy fenekünket ne toljuk a magasba, hátunk mindvégig a talajjal párhuzamos maradjon! 

5. A 15 méteres szakasz végére érve végezzünk ismét 15 guggolásból felugrást a 3. pont szerint! 

6. A visszautat pókjárásban tegyük meg: üljünk le a földre, a láb menetirányba néz, térd felhúzva! Támaszkodjunk kezünkre a hátunk mögött, emeljük el fenekünket a talajtól, majd induljunk el előre! 

Ha visszaértünk a kiindulóponthoz, kis pihenő után kezdjük elölről a kört! 

Jó edzést mindenkinek!

forrás

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Csütörtök, Magyarország 47.

Ezt teszem. Megyek fel, le, körbe, át, jobbra, balra (ordenáré irdatlan, de főleg rendszeresssen). És nem adom fel. Pedig jönnek a falak, a nyithatatlan ajtók, a "nehéz emberek". De a falat ki lehet kerülni, az ajtók mellett akadnak kiskapuk, a kritizálókkal, a kukacoskodókkal (...) pedig egyszerűen nem foglalkozom. Hogy miért nem? Szerintem nincsenek jó és/vagy rossz emberek. Vagyis inkább úgy mondanám: minden találkozásnak van valamilyen értelme. Én most abban a helyzetben vagyok, amikor konkrétan kiderül, kinek mit jelentek, ki volt eddig is őszinte, ki az, aki nem csak akkor van jelen az életemben, amikor neki van szüksége segítségre. Csokonai szikeéles frappánssággal fogalmazta meg:

A hízelkedő

Vigyázz! ha a hízelkedő

Rád mosolyog: oly tűkör ő,

Kit mindég készen találsz:

Színén lefestve láthatod

Saját rózsás ábrázatod:

De csak míg előtte állsz.

Tényleg nem ez életem legrózsásabb periódusa. Nem fogom felsorolni az összes gondomat, mert azzal is csak megerősítgetném azokat. Ahogy ezek jönnek, nem rajtuk siránkozom, hanem beállítottam az agyam a célkeresésre. Hogy ne a problémát lássa, azt csak ismerje fel, aztán rögtön kapcsoljon megoldás-üzemmódba. Egyik kedvenc gondolkodóm, Abraham, azt mondaná, hogy megvizsgálom, hogy árral szemben vagy azzal egy irányban megy-e a gondolat.

Ma is sok ügyet intéztem: sok helyen voltam, sokat telefonáltam, leveleztem, és mivel ez lassan két hónapja így megy, néha fáradt és fásult vagyok. De ezt az érzést felülírja egyfajta izgatott várakozás, lelkesedés, az az öröm, hogy tudom, hogy minden változik, így ez az állapot(om) sem örök.

Tegnap is, előtte is, ma is kerestek meg régi ismerősök felajánlva a segítségüket. Ki ebben, ki abban. Na én nem az a fajta vagyok, aki kér, és az is irtó nagy nehézség nekem, hogy bármit is elfogadjak. Tegnap este ezzel a gondolattal aludtam el: elfogadás? És ezzel ébredtem: igen. 

Köszönöm E-nek a kedvességét, T-nek a korrektséget, T-nak az önzetlen segítséget, D-nek, hogy megadta a lehetőséget, a T-nak a határozott információkat, A. segítségét, a húgomnak a zárható bőröndöt, anyunak azt, hogy elhozta, M-nak a levest, R-nek, hogy írt...

Reggeli: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé

Ebéd: gulyásleves, tonhafasírt, karfiolpüré, saláta

Vacsora: 2 vajas-paprikás kenyér, marék mogyoró

Mozgás: 

- bemelegítés
- 1 perc ugrókötél
- 15 lehúzás (gumikötél)
- 15 oldalemelés (kézi súlyzó)
- 10 hegymászó
- 10 felülés
- 1 perc hídtartás
(4 kör)
- nyújtás

Ez pedig a minimál adventi gyertyám. Ilyen volt...

... a húgom küldött sk mézeskalácsot, azzal ilyen lett:

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha