Boszorkánykonyha: 11/19/15

Mondhatnám, hogy ez nem az én hetem, de nem teszem. Inkább úgy mondom: nehéz napjaim vannak. De ha kicsit kívülről szemlélem a dolgot, az a helyes megfogalmazás, hogy megnehezítem a saját helyzetemet. Az elmúlt éveimben az -is- volt a gond, hogy nem tudtam magam "felülről" látni. Beleragadtam helyzetekbe, eszembe se jutott, hogy kilépjek az önsajnálatból. Erre a hetemre, az elmúlt napjaimra és a maira is az a legjellemzőbb, hogy pontosan tudom, mit kell tennem, tisztában vagyok azzal, hogy van megoldás, hogy az orrom előtt a kulcs, de kényelmesebb nem meglátni, egyszerűbb halogatni, még a meglehetősen sötét lelkiállapotomat is elviselem inkább, mintsem egy icuri-picurit is aktivizáljam magam a megoldás érdekében. Hogy ez miért rossz? Az egész napi szívdobogós baljós csend mellett főként azért, mert este, amikor aludni térek, lelkiismeret-furdalásom van. Vádolom magam -jogosan-, amiért már megint eltelt úgy a nap, hogy SEMMIT nem voltam hajlandó tenni. Nyugtalan vagyok, mert nem tudom -inkább nem akarom- elhatározni magam a cselekvésre. Pedig apróságokról van szó, felemelni a telefont, vagy bemenni valahova öt percre... Gyakorlatilag szembeköpöm magam nap mint nap, hiszen van egy probléma, arra megvan a megoldás, amit tudok is, mégsem teszek semmit. Így elaludni? Nem egyszerű. De aki ezt teszi, az megérdemli.

A sors úgy akarta, hogy még segítséget is kapjak ahhoz, hogy felrázzam magam. M. hetek óta rágta a fülem, hogy "Vedd fel a telefont...", "Nyomtass önéletrajzot...", a családom, a kolleganők, az ismerősök finoman, de kicsit aggódva kérdezik gyakran, hogy "Van már valami?" (munka téren), "Jól vagy?", de én nem tettem szinte semmit. Ma M. még mindig kedvesen, de meglehetősen határozottan mondta, hogy ne engedjem magam belesüppedni a mélységbe, és tegyek végre valamit, mert senki nem fog jobbnál jobb munkaajánlatokkal bekopogtatni az albérlet ajtaján. Hát összeszedtem magam. Igaz, hogy az első telefon előtt kereken háromnegyed órán át csak ültem és bámultam a készülékre, mintha izzó fémdarab lett volna, de aztán felvettem, tárcsáztam. És érdekes módon már abban a pillanatban jelentősen megkönnyebbültem. És érdekes módon fel is pörögtek az események.

A tegnap délutáni "tudom, hogy nem kellene megennem, de lesz, ami lesz, (be)vállalom" történet után csendben viseltem a következményeket. Egészen ma estig. Reggel másfél liter meleg, sós-citromos vízzel indítottam, hogy segítsem az emésztőrendszerem tisztítását, volt is eredménye. Reggelit nem ettem, így is terveztem, de már este elkészítettem a mai menüt, mert nem akarok böjtölni, tudtam, hogy délben már éhes leszek rendesen.

Két mini tonhalfasírtos 'mekfis', azaz szendvicske volt, párolt répa-nyers alma kombóval, és egy minike piskóta.

Délután négy körül megint nagyon éhes voltam. Az ebéd is hamar kiürült (egészen estig ment a hasam), minden energiámat elvitte az akkor még mélybe húzó gyenge semmittevésem, ittam egy kis turbó töltést. Később jött a vacsora:

Közben volt kis bolt, hétvégi programegyeztetés, edzés(ke), még rengeteg telefon, és dobozolva a holnapi étkem is. Még mindig abból, ami van itthon. Vasárnapra kigondoltam egy újfajta pizzát, egyszerű és nagyszerű, és megpróbálok egy trüffel szerű csokit is összehozni.

Holnapi étek: