Szerda, Magyarország 25.

*** A mosoly, ha valaki egyedül van, a belső béke jelképe. ***

(Csernus Imre)

Két kép. Köztük egy év. Börtön és szabadság. A lélek börtöne és a szellem szabadsága. Bezártság és nyitottság. Fekete és fehér...

Hosszú volt ez az egy év. Életem nagyon kemény háromszázhatvanöt napja volt. Plusz az azt megelőző fél év. És az előtte lévő idők. 

Mintha egész életemben erre készültem volna. A változásra, a lépések megtételére, a gondolkodásom megváltoztatására, önmagam megtalálására. Erre a pontra, ahol most vagyok: ez pedig a kezdet. Érdekes módon az utam nem a célhoz vezet, mint azt korábban gondoltam, hanem befelé, önmagamhoz és kifelé, a mindenség felé, egyszerre. Ami a legérdekesebb: teljesen mindegy, hogy belülről megyek kifelé vagy a nagy egésztől haladok önmagam felé. A kettő egy és ugyanaz. Nem tudom szebben/jobban kifejezni, de van egy költő, Szabó Lőrinc, aki tökéletesen és fantasztikusan megfogalmazta egy versében, amire gondolok:

Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
-Álmomban - mondta, -ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
-Lepke, -mesélte, -igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom, -folytatta eltünődve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: -Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát!
Ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp igy hitte a maga igazát! -
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Szabó Lőrinc

Mozgás: HIIT, délután 5 km séta (sok-sok csodás fotó itt)

Reggeli: 2 vajas-sós-paprikás kenyér, főtt tojás

Ebéd: rántott amúr, édesburgonyapüré, sült zeller/pici krumpli, saláta

Vacsora: (maradék) rántott amúr, saláta, édesburgonypüré

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Séta (amikor megláttam, hol lakik Isten)

November 11.e van, Márton napja. 23 fok, verőfényes napsütés. A konyhában ültem. A belső hangom azt súgta: "Menj!". Hallgattam rá. Átöltöztetett és levitt a Duna-partra. Ahol olyan szépségeket láthattam, érezhettem, ami nagyon ritka. És azt is megláttam, hol lakhat az Isten.

Cigány-zátony. Az egyik csodálatos hely Mohácson. Betonozott út vezet rajta, ahol gyalogosok, biciklisek, futók (...) eljuthatnak a határig, sőt tovább is.

Elindultam rajta. De vonzott a víz. 

Mivel alacsony a vízállás, megtehettem, hogy a Duna medrében sétálhattam, szárazon.

Fújt a szél, de meleg volt, csönd. Csak a víz fodrozódott és a sirályok rikoltoztak nagy boldogan a folyó felett. Én leginkább tátottam a számat, ugrándoztam örömömben, hogy a száraz mederben sétafikálhatok, nézelődtem, ujjongtam, fotóztam.

Minden csodálatos volt az őszi fényben. De amikor ezt megláttam, tátva maradt még inkább a szám és meg kellett állapítsam: ez itten kérem szépen mese. Álom.

És csak álltam itt, és a szívem annyira megtelt a szépséggel, hogy még a könnyem is kicsordult.

Persze, hogy felmásztam, ezt nem lehetett kihagyni, máskor itt több méter magas a víz.

A kőrakásról is csodás volt a látvány.

Ember által ritkán járt terület ez. Nagyon oda kellett figyelnem, hova lépjek, és hogy néha a nagy szájtátásban levegőt is vegyek.

Egyszer csak megláttam ezt. Olyan volt, mint egy kapu, mint egy hatalmas kastély bejárata.

Mentem a fény felé.

Amint a fénybe értem, hátranéztem: a kastély nyitva hagyta kapuját, de én mentem előre, tovább.

Felértem a zátonyra, de valami csak húzott lefelé.

Láttam, hogy még az eddigieknél is sokkal csodálatosabb.

És ez volt az a pont, amikor megszűnt számomra a külvilág. Lementem a vízhez, a szívemben nem volt más, csak szeretet, a lelkemben csak béke, úgy éreztem: otthon vagyok.

"Érzed?

Mindig.

---------------

Ha nem tudnám, hogy így van,

ha nem hinném el itt bent,

azt gondolnám mostan:

itt lakik az Isten."

(Takács Tímea)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha