Na nem nálam jött. Mármint a kisördög. A reggeli, az el- és bepakolás után búcsút vettünk az Öreg Pajta Vendégháztól. Fürdőcuccba öltöztünk és úgy terveztük: a kilátó és a Malommúzeum után még egy Aquapark jön. A gyerekek csúszdázni szerettek volna. Felmentünk a kilátóba. Pet nem volt jól, de itt még amolyan jajnincskedvemgyalogolni-nyafinak tűnt. Majd a Malommúzeumba mentünk.
Ott már kétszer ki kellett vinnem a tárlatvezetésről, mert hányingere volt. A malomból ebédelni mentünk, megint a Muskátliba, mert az mindenkinek nagyon tetszett tegnap este. P. nem kért semmit, csak pár korty vizet ivott, aztán lefektettem a kocsiban az árnyékos parkolóban. Egyre rosszabbul volt, így gyorsan egyeztettem a húgommal telefonon és döntöttem.
Az aznapi fürdőzést közös beleegyezéssel sztornóztuk, beültünk az autóba és célba vettük Mohácsot, az orvosi rendelőt.
P. Magyarhertelendnél kezdett hányni. Megálltunk, elláttuk, helycserés támadások a kocsiban, hátraültem hozzá, M. vezetett, M. már ülhet elöl, élvezte is.
Már a kocsiból bejelentkeztem az orvoshoz, az én háziorvosomhoz, aki megígérte, hogy soron kívül fogad minket. Így is volt, de átirányított minket a gyerekorvoshoz.
Nem volt senki előttünk szerencsére. A doktornő nagyon alaposan kikérdezte és megvizsgálta P-t, az asszisztens is tündéri volt, közben felvette és gépre vitte az adatokat. Vírusos gyomorfertőzés. Mondtam a doktornőnek, hogy P-nál veszélyes a hányás, már többször volt kórházban kiszáradás miatt. Csodálkozott és nem értette, miért várják meg, amíg kiszárad. Ő ugyanis adott egy vénás koktélt P-nak, azt mondta, ez segít abban, hogy ne hányjon annyit, hogy fellépjen a kiszáradás veszélye. És diétát írt elő, B6 vitamint és öt napig probiotikumot.
Gyógyszertár, gyors "válságkezelő" terv, ki mit csinál, mit, hogyan szerez be... Hazavittük hozzám először is P-t, a fiúk felcuccoltak, M. hazacuccolt, majd visszajött M-ért, addig felírtam, mi kell a boltból. Ugyanis a diabéteszes diétára maximálisan felkészültem, de egy hányás miatti diétára nem. A fiúk bevásároltak, M. megvette magának a diabos kis étkezéseket (mivel elvileg péntek reggel vittem volna őket a Nagyihoz, de így tuti biztos volt, hogy tovább maradnak nálam). Nem részletezem, a lényeg: estére P. sokkal (!) jobban lett, se láz, se hőemelkedés, és ő, a kis fényevő mindenáron csokigolyót vagy kolbászt akart enni (persze szegény nem kapott). Játszott kicsit az öltöztető- és sminkprogrammal, lába fent, Bruno Marsot dudorászott: aki ismeri, tudja: ez ő. Jól volt. És áradozott a doktornőről, amiért megmentette egy újabb kiszáradástól. Azt mondta: ha a doktor néni nem akar Pestre költözni, akkor majd ide fog járni orvoshoz. :)
Ahogy P. állapota javult, úgy romlott M-é. Először csak furcsán érezte magát, gyengének. Aztán elaludt úgy, ahogy volt, késő délután, ez igazán nem jellemző rá, bagoly típus. Itt már tudtam, hogy valami baj van, mértem vércukrot, azt hittem, ott nem stimmel valami. De a cukor teljesen rendben volt. Megfogtam a homlokát: meleg. Megmértem a lázát: 37.5. Aztán 38. M. olyan, mint a húgom: ha lázas, akkor nagyon lázas és iszonyúan lassan lehet neki levinni. (Gyerekként nagyon gyakran láttam, ahogy anyu ápolta a lázas húgomat, volt ott gyógyszer, hűtőfürdő, priznic, minden...) Újabb telefon Pestre a húgomnak: P. jól van, de M. lázas. Erre végképp nem számítottunk. Egy cukorbeteg embernél minden kicsit másképp működik, a lázas állapot is. A húgom felhívta a diabos doktornőt, akitől megkapta az utasításokat, amiket továbbított nekem. Első: Rubophen vagy Algopyrin. Mivel én nem járok orvoshoz és beteg sem szoktam lenni, csak Algoflexem van (nálam ez az egy gyógyszer hat, és ritka fej- vagy fogfájáskor, esetleg mensis görcsölésnél veszek csak be végső esetben belőle), viszont ami M-nak kell, az vényköteles. Ránéztem az órámra: este fél 10. Nem idegeskedtem. Megnyugtattam a húgomat is, hogy intézkedek, aztán visszahívom. A fejemben fél másodperc alatt megvolt azon emberek listája, akiknek biztosan van ilyen gyógyszere. És már az elsőnél sikerrel jártam. M-nak volt is gyógyszere, és képes volt az éjszaka közepén átjönni és áthozni. Nagyon köszönöm neki!
És igazán itt jött el az első pont, amikor kicsit sikerült átéreznem a húgom helyzetét: mennyire nehéz egyedülállóként két gyerekkel, főleg, ha az egyik, majd a másik is megbetegszik. Egyedül, otthon nem hagyhatom őket, magammal vinni nem tudom őket, a házban nem tudom rábízni senkire még fél órára sem, de boltba kellene menni, de gyógyszer kellene...
Jött a langyos vizes tusolás, lázcsillapító, borogatás, sok folyadék. Készítettem nekik izotóniás italt: pici só, citromlé, víz. Lefektettem őket. El is aludtak. A húgom gyakran mondja, hogy mekkora boldogság neki, amikor reggel felkel és mindkét gyerek szuszog (azaz él). Hát most én is figyeltem, szuszognak-e. És óránként mértem M. lázát. Nagyon-nagyon lassan, tizedenként, de csúszkált lefelé. Mivel nála a vércukrot is megzavarhatja, éjfélkor és hajnali 3-kor megmértem neki. A hármas mérésnél már olyan fáradt voltam, hogy csak ötödjére sikerült úgy böknöm, hogy a stix fel tudja venni a vércseppet... De 6.5 volt, kész boldogság, hogy legalább ez rendben volt.
Nagyon hamar reggel lett.
