Beszélgetések. Ez jellemezte az elmúlt hétvégét. Találkozás sok régi ismerőssel. És néhány rokonnal. Mindenszentekkor így megy ez. De tudtam, így "készültem". Azzal, hogy nem készültem. Hagytam, hogy történjenek a dolgok. És nem elemeztem utána magam, hogy a francba, túl hangosan beszéltél; a fenébe, ott és akkor mondhattam volna valami frappánsabbat is; ú, hogy az a, neki jó napot helyett sziát kellett volna mondanom... És nem játszottam meg a friss és fitt, szörnyen kedves nőcit, mert már tudom magamról, hogy alapból is kedves vagyok és hogy bárki, aki ismer, tudhatja, hogy nem vagyok a legjobb passzban (előfordul ez mindenkivel), és nem ismerek olyan embert, aki mindig friss és kipihent. Jogom van fáradtnak, kisírt szeműnek, szomorúnak lennem.
És láss csodát: nem evett meg senki. Pedig sokakkal találkoztam, beszéltem. És örülök, hogy láttam régi ismerősöket, mindenkivel azonnal volt -a temetőn kívül is- közös téma, és még mosolyogni sem esett nehezemre.
Kicsivel sötétedés előtt indultam haza. Csak a kocsim és én. Imádok vezetni és a tegnap délelőtti emlékek mélyen élnek bennem, így nagyon észnél voltam, betartottam a sebességhatárokat (igen, tényleg!), nem előztem nyakra-főre. Zenét hallgattam közben és gondolkodtam a miérteken, de főleg a hogyanokon. A pszichodoki tényleg darabokra szed, és egyelőre ilyen szétcincált, de még javítás előtti állapotban leledzem, sosem ismertem ezt a fajta érzést, amikor az értelem ilyen hevesen küzd az érzelemmel, amikor megvan sok ok, megvan a megoldás is, a kulcs a kezemben, de rettegek attól, hogy mi van az ajtó mögött...
Nem tudtam megállni, hogy ne álljak meg naplementét fotózni. Imádok fényképezni, szeretem észrevenni az engem megfogó témákat, szeretem lefényképezni a dolgokat a saját szűrőimen keresztül. Az agyamban is megőrzöm ezeket a pillanatokat, de szívesen közzéteszem a blogon is, mert többen jelezték, hogy szeretik a fotóimat. Ma is sikerült néhány szép képet "lőnöm".
Anyuéktól sosem jövök üres kézzel. Azon túl, hogy semmit nem kell vinnem, még pizsamát és alvós zoknit is kapok, anyu és mami mindig csomagol valami kis háztájit. Vagy ételt, ami nekem is jó. Mindig megköszönöm azt is, hogy ott lehettem és a kapott dolgokat is, de ezt igazán nem is lehet megfelelően megköszönni.
Ma petrezselyem zöldet kaptam, vörös- és lilahagymát és egy kis üveg házi, mindenmentes, teljesen natúr paradicsomlevet (autimmunosok ezt ne használják!).
Mondhat bárki bármit, szerintem a hazai sokkal finomabb mint a bolti. (És nem mellesleg tutira vagy nulla, vagy csak minimális méreganyagot tartalmaz.)
Az étkezést ezen a hétvégén is könnyű volt megoldani. Amit magammal vittem, azért, mert meg kellett enni, különben megromlik (párolt gomba, sült csirke, avokádó, maradék cocomas).
1 tojás
1 szelet sonka
1 ek zsír
fél paprika
1 kis paradicsom.
vegyes zöldség balzsamecettel, sóval:
paprika
paradicsom
retek
gombás sült csirke
és avokádó.
Plusz dupla adag csokikrém.
A csokikrémet direkt így fotóztam. Anyu és mami sütizett közben. Jó illatú kuglóf volt és mami almás-diós sütije, amit régen hideg tejjel kilószámra ettem. Már nagyon régóta csak nézem, és meg sem kóstolom. Csupán azért nem, mert tisztában vagyok a lisztes cuccok következményeivel (magamra nézve).
Vacsora: kolbászos tojáspörkölt savanyú káposztával és 1 ek olivaolajjal lelocsolt jégsalátával.
És hogy teljes legyen a kép: vacsora előtt megcsináltam az edzést is. Igazán nem volt sok, túl nehéz sem, és jólesett. (És ezektől a "nem túl sok" és "nem túl nehéz" dolgoktól van folyamatosan izomlázam hol itt, hol ott, hol mindenhol :)
Bemelegítés
MELL
- fekve-nyomás (4x15)
- tárogatás (4x15)
Nyújtás
A tegnapi maradék mogyi elropogtatása tegnap "csak" hasfájást okozott, ma pedig pár óránkénti kipucolódást... No de ugye ennek vége ;)
Pár napja nagyon jól megy az átalvás mellett az elalvás is. És 7-8 óra alvás után magamtól ébredek. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy változtattam a kávézási szokásaimon?
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
