Ha sz betűs nap Mohácson, akkor piac. Ma reggel is. Nem tudom megunni az áradozást róla, mert varázslatosan különleges ez a piac, csoda aranyos emberekkel, csoda sok kedvességgel, mosollyal, türelemmel, színekkel... Ma csak csípős kolbászt és sonkát vettem, amit viszek ki Ausztriába. (Finomak az ottani portékák is, de Bauerhez nem jutok el, a boltokban pedig 5-10 sor az összetevők listája, az meg ugye nem gyere be...)
Magyarország egy csodás hely, rengeteg lehetőséggel, rengeteg apró és nagyobb szépséggel, érdekességgel, de még több még sosem látott, nem felfedezett hellyel az orrunk előtt, a lakóhelyünk közvetlen környezetében. A falvak sokszor lepukkantak, eladó és omladozó házakkal, rossz útburkolattal, nem létező járdákkal, bezárt, üresen álló épületekkel. De mindenhol akad egy kis rész, általában eldugott, félreeső helyen, ami különleges, érdekes, ahova érdemes elmenni, amit megéri megnézni. Talán nem is egyszer.
És mindez kitűnő alkalom arra is, hogy kipróbáljunk új dolgokat. Mint például ma én az új telóm fényképező funkcióit. Ezért sok stílusúak ma a képek.
Dunaszekcső, Halászcsárda.
Csoda aranyos épület kívül-belül a Duna partján, az ablakból látni lehet a folyót, a régi kompot. Fantasztikus felüdülés már az, hogy az ember nem csak panelt, betont lát maga körül.
A kiszolgálás teljesen korrekt, az árak mondhatni, hogy a földön járnak.
A kávézást nem javaslom itt megejteni (nagggyon gyenge).
Halászlevet ettem, három féle hallal. Jó nagy tányérral hoztak, nagyon finom volt! Ami hatalmas pozitívum: szerepelt az étlapon halászlé tészta nélkül! Aranyos volt a pincér, mert kérdezte: kenyeret akkor hozzon, ugye? Hát nem :)
És kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a mosdó első osztályú. Aki annyit jár wc-re, mint én, annak ez is fontos.
Ebéd után egy kis séta.
Majd vissza Mohácsra, a másik komphoz. És további fotós kísérletek.
Vacsora: keto tál gazdagon: saláta 1 ek oliva- és tökmagolajjal, cékla, cigánypecsenye (4 szelet sült szalonnával) és 1 tk sült szalonna zsír.
Nem tudom megszeretni az itthoni utolsó hétvégéket. Ilyenkor már nagyon Ausztriába lóg az egyik lábam. A ruháimat már ma becsomagoltam. És ilyenkor már minden olyan "itthoni befejezés irányba" mozdul. Elpakolni, kitakarítani, megenni mindent a hűtőből, búcsúzni...
Többen rákérdeztek, mi van velem, hogy vagyok. És ugyanazt tudom mondani, amit hetekkel ezelőtt: nem tudom. Fogalmam sincs, hogy vagyok, beleragadtam egy valamiféle "semmi állapotba", nem érzek jót, se rosszat, nem tudok örülni, nem tudok sírni. Mivel magamnak sem tudom megfogalmazni, beszélni sem tudok róla. Néhányan ezt "ellenük irányuló támadásnak" érzik, pedig csak egyszerűen itt állok idetapasztva ebben a nihil helyzetben... És nem tudom, hogyan tudnék ezen változtatni. De kell ezen változtatni, nem ártana minél előbb, és megtenném, ha tudnám, hogyan tegyem. Mert mostanában magamnak csak saját magam vagyok a biztos pont, ha biztonságban szeretném érezni magam, akkor -úgy gondolom- azt magamban kell megteremtenem, nem kívülről elvárni.
Az a néhány ember, aki néha-néha ír-mond egy-egy bíztató szót, mind azt írja-mondja: én olyan erős vagyok, annyi mindent véghezvittem már, annyi mindenen keresztülmentem már, ezt is biztosan megoldom. Sokszor nem tudom, rólam beszélnek-e, mert fikarcnyi erőt sem érzek magamban. Ma délelőtt már ott tartottam, hogy csak álltam a konyhában, és az egy dolog, hogy manapság képtelen vagyok a legegyszerűbb dolgokra is koncentrálni és mindent elfelejtek, de nem voltam képes megmozdulni. Ott álltam és arra gondoltam, hogy nem szabad arra gondolnom, hogy milyen jó volna egyszerűen csak megsemmisülni, köddé válni. Mindezt mindenféle érzelem nélkül. Ha nem noszogatnak, tutira nem csinálok ma semmit. Az eszemmel tudom, hogy nem marad ez mindig így. No de most ez van, tényleg senki ne vegye magára.
Holnap még egy nap itthon. Csodaszép időt jósolnak.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
