2014. július 16., szerda
Szerda
Reggeles, megjegyzéses itt.
El-elírogatok a napi ténykedéseimről, de az érzelmeimről még nem igazán megy. Egyszerűen azért, mert még magamnak sem tudom megfogalmazni, hogy érzem magam. És mert hullámzó a dolog. Beszélni sem tudok róla igazán, éppen azért, mert nem tudom megfogalmazni, nem tudom szavakba önteni azt, ami most a lelkemben zajlik.
Irtózatosan fáradt és kimerült vagyok. Ha találkozom valakivel, ha ügyet intézek, mindig előkaparom a maradék energiámat, és jól is esik egy kis beszélgetés- teljesen hétköznapi dolgokról is. Figyelnem még mindig nehéz, de igyekszem.
Nagyon sokan megkerestek a mai napig is a blogon, a FB oldalon, privátban. Leírjátok, elmondjátok a tapasztalataitokat, segíteni próbáltok, biztosítotok a támogatásotokról. Nagyon jólesik. Viszont eddig képtelen voltam minden egyes üzenetre válaszolni, meg fogom tenni, még egy kis időt kérek.
.....................................................................................................................................................
Mindegy, hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg!
.....................................................................................................................................................
Véletlenszerűen választva teszek fel néhány képet. Ilyen ruhákban jártam:
Na igen, egyszer próbáltam ilyet is ;-)
Aztán tavaly-idén ilyenekben:
Ma például ilyenben:
És hogy mindennek miért kerítek ekkora feneket? Van nekem egy unokahúgom. P. Nyolc éve ízig-vérig nő. Rózsaszín, csillogó, divatos, menő, kis táska, csatok, ékszerek, smink, frizura, ahogy kell. Nyolc éve szeretem, nyolc éve szeret, de négy napja olyan történt, ami eddig sosem. Tényleg csinosan mentem anyuékhoz és először volt rajtam a fekete magas sarkú. Azon a héten voltam fodrásznál, így a séróm is rendben volt. Szemem picit kihúzva, ajakír. P. meglátott és tátva maradt a szája. És csillogott a szeme, és csak bámult, nézett tátva maradt szájjal. Sosem nézett még rám így. Amikor levettem a cipőt, kapásból belebújt és áradozott: ez egy "Klári néni cipő"! Hogy ez mit jelent? P. táncol. Tánccsoportban. Tanára, Klári néni egy gyönyörű, ízig-vérig nő, isteni alak, irtó jó ruhák, mindig csinos, smink, egy NŐ. P. imádja és nagyon felnéz rá. Namár most azt hiszem, azon a napon látott engem először nem csak rokonnak, az anyja testvérének, nemcsak a keresztanyjának, hanem NŐnek.
(Itt udvari, játszós szerkóban van éppen, no meg a cipőmben.)
Még évekkel ezelőtt olvastam Csernus könyvét a Nőről, ami azzal kezdődik, hogy megkérdezi néhány nő ismerősét, mit jelent nekik nőnek lenni, mitől nők. Azt hiszem, ha az ember -a körülmények ellenére is- jól érzi magát a bőrében és ha egy nyolc éves kislány is tátott szájjal meglátja benne a Nőt, az egy nagyon jó irány.
R: 100g mogyoró
E: gombás csirke (hát 70g csirke volt meg 100g gomba, de csak tuszkolósan ment, és nem is tudtam mindet megenni...)
Kora este még befutott egy meghívás, de csinálom a garázsvásárt...
Holnapra leegyeztettem Zs-val a hétfőről elhalasztott találkozót, így délelőtt átkocsizom hozzá.
Szerdai reggeles, megjegyzéses
Meggyőződésem, hogy az egyik kulcs ahhoz, hogy jobban legyek, az alvás lesz. Lassan kereken egy hónapja nem alszom. Napi 1-2 óra, talán háromszor 5-6, egy hónap alatt nem aludtam annyit, mint máskor egy héten. Tegnap anyuéknál voltam, és a nagymamámtól kaptam nyugtatót és altatót. Ha ismersz, tudod, hogy még patikába se járok, nem hogy gyógyszert szedjek (az asztma gyógyszereimet sem szedem...). Pár szemet kaptam csak és meg kellett ígérnem, hogy nem veszem be egyszerre. (Szép állapotban lehetek, ha ilyet kérnek tőlem...) Este sokáig csak néztem az üvegcsét. Egy nyugtató, fél altató lefekvés előtt. Halogattam. Utálom a tablettákat, és az én esetemben biztosan nem alap probléma megoldó. De a szívem oly mértékben kalapált, a hazautat végigbőgtem vezetés közben, járt az agyam, hiába foglaltam el magam, és iszonyatosan fáradt és kimerült voltam. Néztem a kis fiolát, forgattam. Aztán győzött a józan ész: aludnom kell. Hát jó, legyen: bevettem a nyugtatót. Majd negyed órával lefekvés előtt negyed altatót. Gyorsan hatott. Hevesen vert ugyan a szívem, de sokkal tompábban, mint eddig. És képes voltam nem a múlton rágódni, nem beengedni a képeket, a kérdéseket, hanem koncentrálni. Szolmizáltam. A fejemben. És ez jó volt. Mindenféle egyszerű dallamot leszolmizáltam, és sírás, kínlódás, vergődés nélkül elaludtam. És aludtam reggel 6-ig.
Tíz perc tompa fejfájás után éreztem, hogy megint nő a pulzusom, hogy elkezd dolgozni az agyam. Na nem. Hát ezt nem. Gyönyörűen süt a nap, nincs kánikula, egy csodás és olcsó albérletben lakom, ráadásul még öt napig szabadságon vagyok, hát tessék kicsit élni! Kiporszívóztam, kicsit összerendeztem a garázsvásáros dolgokat (olyan ez a szegény lakás, mint egy raktár...) meg a gondolataimat. Tudom, hogy idő kell, amire az ember feldolgoz dolgokat. Viszont amíg sikerül irányítani a gondolataimat, megteszem. A kegyetlenül leszálló sötétséggel és estékkel úgyis minden nap fel kell vennem a harcot, hát akkor legalább a nappalaimban legyen néhány nyugodtabb óra.
Fürdőszoba, hajsimítás, öltözés. Nem foglalkoztam sokat a mit vegyek fel kérdéssel sem. Ezt a nadrágot úgyis fel akartam próbálni, hogy mehet-e a garázsvásárba, mert ezelőtt csisszre volt jó, hát most bőven jó, szó szerint. A derekából majd egy kicsit be kell vetetnem. Megállapítottam, hogy -habár mostanában nem igazán foglalkoztat ez a dolog- elértem azt az állapotot, amikor gyakorlatilag bármit felvehetek. :-)
És jött életem első magas sarkús vezetése. Hát simán ment, nem is gondoltam volna, hogy még könnyebb így a pedálokat kezelni. :-)
És jött a piac. Az én kedves, sőt imádott mohácsi piacom. A kedves nénik és bácsik, ahol lehet érdeklődni, kérdezni, ahol a saját kertből leszedett dolgokat vehetem meg. Foltos a paradicsom, kicsit punnyadt a paprika, de nem is kérnek érte horribilis összegeket, no meg ki lehet vágni azt a hibás részt. Kolbászt is kaptam, abból megint viszek ki Ausztriába egy darabot.
Fél 9-kor már itthon voltam. És egy csomó bókot kaptam, történt jó néhány pozitív dolog:
- Néztem, ki ez a jó csaj, hát te vagy?
- Csini vagy nagyon!
- De jó mosolygós vagy!
- Itthon vagy? Ráérsz délután?
- De jó, hogy látlak! Rád csörgök, találkozhatnánk! (...)
Megígértem magamnak pár napja, hogy nyitni fogok az emberek felé. Én szuper jól elvagyok egymagamban, sosem unatkozom, el tudom foglalni magam... Viszont nem gubózhatok be állandóan a négy fal közé. Beszélgetni meg nagyon szeretek. És érdekelnek az emberek. Nem szabad másoktól függővé tennem, mikor mit csinálok. És többet kell foglalkoznom a barátokkal, ismerősökkel. Most már attól sem kell félnem, hogy jaj, mit szólnak, kövér vagyok, jaj de hát én nem tudok semmiről beszélni, jesszus, nincs egy normális ruhám sem. Mert már tudom, hogy nem ez a lényeg. Normálisan nézek ki, a ruhám tiszta, az pedig hangyányit sem érdekel, divatos-e vagy hogy ki mit gondol róla. A lényeg: érezzem jól magam a bőrömben. No lesz ezen az önbizalom dolgon még mit dolgozni, de tudom: ha pozitívan állok a dologhoz, ha nem zárkózom be magamba, ha kinyitom a lelkem kis fortácskáját, akkor ott be fog szüremleni a napfény.
