Tegnap táncversenyen volt az én kis örökmozgó, fényevő, csupa izom és energia unokahúgom, és csapatával elsők lettek :)
Az én 16 évvel ezelőtt, szülinapomra kapott pálmám csodaszépen fejlődik (K. ápolja, öntözi, gondozza, mossa a leveleit), ma kikerülhetett nyári helyére, a teraszra.
A tegnapi csokor még ma is csodásan szórta színeit :)
Sikerült ma is dobozolnom a napi kaját, szokás szerint cetlikkel megjelölve, mikor melyiket kell ennem. Apróságnak tűnik, mégis egyre inkább látom, hogy mekkora dolog ez. Rengeteg ismerősön szeretne életmódot váltani, de egy ilyen egyszerű, gyors és időtakarékos dologra sem hajlandóak.
És bizony rettenetesen hosszú idő után ma történt meg először, hogy be kellett ugranom a városba, és én csak felhúztam a farmert, felvettem egy pólót és elindultam. Hogy mi ebben a nagy dolog? Menet közben jutott eszembe, hogy nem térdig érő felsőt húztam fel. Hogy bele sem néztem a tükörbe indulás előtt. Hogy totálisan fölösleges is lett volna takargatnom magam vagy ellenőrizgetni, mi hol buggyan ki, mert régóta nincs már túlsúlyom, nincs úszógumim, nem ficereg a nadrág derekánál kétoldalt az a bizonyos sehova el nem tűntethető hájcsordulás. Egyszerűen totál normális a testalkatom. És ez fantasztikus. Hiszen ez volt az egyik nagy álmom: hogy csak simán felöltözzek és gyakorlatilag bármiben normálisan nézzek ki. Csodás érzés a majd' 20 fokban kabát/pulóver/lebernyeg nélkül, teljesen természetes módon az időjáráshoz öltözve élvezni a napot, a fényt, mosolyogni. Minden, de minden eddigi kajabetartás, mozgás, tervezés (...) megérte! :)
