47. nap, szombat
Már december 6-án, még Ausztriában éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem volt jó a gyomrom, nem ízlett semmi. Teltek-múltak a napok, és mire hazaértem, a dolog csak rosszabb lett. Rá sem bírtam nézni az ételekre, csak a gyümölcsöt, a gyümölcslevet kívántam, hányingerem volt a kaja gondolatától is. Szuper ez egy olyan emberkének, aki éppen többet szeretne enni az eddiginél, mert hogy szeretné, ha tónusosabbak lennének az izmai. Egész héten nem edzettem, napokig ki sem léptem a lakásból, mert egyszerűen képtelen voltam rá fizikailag. Ez volt a jellemző:
Megcsináltam magamnak a valamilyen incifinci kajámat, aztán ott ültem fölötte, csak nézegettem és próbáltam rávenni magam, hogy valamennyit azért enni kellene... Amikor pedig ettem valamennyit, utána órákig azért imádkoztam, hogy csak sikerüljön mindezt a szervezetemen belül tartani, legalább egy darabig...
A dologhoz szombatra egy egész estés film, a Hogyan menjen úgy a Boszi hasa, hogy teljesen kiürüljön, is társult. Olyan voltam, mint akin átment Magyrország összes úthengere. A dolognak még ezen felül is akadt kis pikantériája: vendégségben voltam, és másnap egy hosszú vezetéssel járó másik vendégségbe terveztem indulni.
Reggel: 1 banán
Tízórai: zöldséglé
Ebéd: cukkini leves, fahéjas alma
Vacsora: kolbász, zöldség.
48. nap, vasárnap
Keveset aludtam, de legalább jól, reggel indulás volt a fővárosba. K., anyu és mami még a kocsiban. Nem mertem se enni, se inni, hosszú az út, nem lehet 5 percenként megállni. Mondjuk éhes nem voltam egyáltalán. Vittem egy banánt, de csak Dunaföldváron ettem meg. És nem is esett jól az utolsó 1-2 falat. Sikeres partraszállás után vendégség. Volt móka, kacagás...
... gyerekzsivaj...
... kis karácsonyozás...
... és terülj asztalkám. A húgom igazán kitett magáért, ünnepi asztak, s. k. szalvétagyűrű, sült hús, húsgolyó, saláták, és -mivel a kisfia cukorbeteg- kiszámolt CH-os cukormentes sütik.
A karácsonyi kiflit anyu sütötte az általam előre elküldött recept alapján. Mindenmentes (paleo) süti, darabonként 1.28g CH-os, nagyon finom (bár én csak ma, azaz hétfőn kóstoltam meg). És itt is szeretném megjegyezni, hogy nagyon büszke vagyok anyura. Ugyanis ő, aki soha nem foglalkozott az élelmiszerek tápanyagtartalmával, a cukorbeteg unokájának sütötte ezt a sütit. Amióta M. beteg lett, a húgom tízezer fokban változtatott az étkezési szokásaikon (egyik napról a másikra), anyu pedig éhes minden új információra, vett grammra pontos mérleget, mindent mér, felír, tanulja, hogyan kell kiszámolni egy-egy étel tápanyag (és főleg CH) tartalmát; kérdez, maximálisan felfogta a dolog jelentőségét, és mellszélességgel a húgom és M. mellett áll. Tudom, hogy ez nagy dolog, hiszen látom a közvetlen környezetünkön, hogy nagyon sokan egyszerűen fel sem fogják, hogy pl. a cukorbetegség esetén egyszerűen a diagnózis után más élet kezdődött, semmi nem lesz már a régi, M. nem ehet csak úgy kedve szerint, hiszen nem működik a hasnyálmirigye, itt aztán minden falatnak következményei lehetnek.
A fényevő Petrus is többet evett nálam... Éhes egyáltalán nem voltam, és nagyon nehezemre esett letuszkolni a kajcit. Ettem húsgolyót, áfonyaszószt (tesóm szerint medvetapnyi volt a kajám), és csipegettem pár jó sós sült krumplit.
Nem is nagyon mertem volna enni, mert még várt egy hosszú vezetés, és iszonyatos hányingerem volt. Bár azt mondják, ha mosolyogtam, nem látszott rajtam:
Vacsira egy kis füstölt portékát ettem, szelt sajtot. Gyakorlatilag a sajt, a füstölt áru és a banán az, amit meg bírok enni, de leginkább a banán...
49. nap, hétfő
Csipegetős nap volt. Délelőtt banán, majd egy kis leves. Este többféle sajtból 1-1 falat, pár szeletke paprika.
És most próbálok inni, a buborékos víz egész elviselhető, ugyanis az eltelt egy hét alatt iszonyatosan keveset ittam, ha számszerűsíteni akarom, napok alatt nem volt 3 liter, az utolsó 3 napban talán 1 deciliter sem.
De ma már jobban vagyok, nincs hányingerem, és végre inni is tudok. Ami még iszonyat: az egy hete tartó fázás. Dupla nadrágban, trikó-póló-dupla pulcsi kombóban írok most is, és nem hiszem, hogy a 22.5 fokos szobában így is jéghideg kezekkel, orral és lábakkal kellene -szó szerint- vacognom...
Hazafelé K-val beugrottunk Szekszárdon boltba, az egyedüli, amire rá tudtam nézni, a banán volt és a sajt. Így vettem ezekből, és most 1-2 napig ezt eszem, meg még esetleg azt, amit megkívánok. Aztán javulnia kell a helyzetnek, hiszen már több mint egy hete tart. Ha ma is olyan rosszul lettem volna még, mint tegnap, elmentem volna orvoshoz. Hiszen rendesen legyengült a szervezetem. De jobban vagyok, már az ivás is menni fog, rendbe jön minden. Arra nagyon jó volt mindez, hogy napok óta nem terv szerint kellett ennem-innom, testem-lelkem megpihent picit a nagy számolásban-edzésben-tervezésben. Azt hiszem, ez is okkal történt. :-)