Vasárnap:
Ma is álmodtam. Az álmoskönyv szerint ne akarjam túl gyorsan a változást, tartsak egy kis szünetet.
Hétfő:
Megkezdődött az iskola gyerekekkel. Babarcon évnyitó. Cukik voltak a gyerekek, a pici elsősök meg főleg 😍 Aztán át Szajkra. Mindkét csapattal (1.-3., 2.-4. összevonás) egy kis ismerkedés. A kicsiknél A. kollégám azt mondta, játsszuk azt, hogy elmondom a gyerekek nevét. Csakhogy én még csak nem is láttam őket. Így egyszer mindenki bemutatkozott, aztán jöttem én, hogy visszamondjam a neveket. Régen nagyon jó fejem volt, szinte mindent első hallásra meg tudtam jegyezni, de ma már a memóriám nem a régi, nagyon nem. Amikor rám került a sor, szó szerint bepánikoltam. Szabályosan rettegni kezdtem, hogy nem fog egy név sem eszembe jutni. Már kezdtem volna mentegetőzni, de hát ott ültek velem szemben a csillogószeműek, csupa kíváncsi, mosolygó gyerkőc, nem okozhattam rögtön az elején ekkora csalódást. Nagyon, nagyon koncentráltam, és a végére... minden nevet el tudtam mondani. Volt ám tapsvihar, nevetés, éljenzés (én pedig örültem, hogy örülnek, hogy az első élményük velem kapcsolatban nevetés, apró kis boldogság-szikra).
Majd vissza Babarcra, a nap végéig ott, főleg a nagyokkal, a 3.-4. osztállyal. Őket már évek óta ismerem, megnéztem a tolltartóikat, az új táskásat, a színeseket, a füzeteket, a vonalzókat (...).
(Babarcon 31, Szajkon 34 fok volt bent...)
Itthon három óra házimunka, aztán purc. Főztem krumplifőzeléket, készítettem holnapra rántottát paradicsommal, egy szendvicset (egy szenyó maradt még máról Babarcon), sütöttem M-nak muffint.
És akkor zárójelben:
