Nyáron többfajta saláta magot is veteményeztem a teraszon balkonládába. Az egyik ki sem kelt, a másik kettő kikelt ugyan, de a hőségben csak nagyon kicsit növekedett. Amelyik életben maradt, azt cserépbe palántáztam, de egy kivételével mind elpusztult. Azt az egyet óvtam, védtem, de a forróság nem kímélte, egyszerűen tönkrement. (Ez látszik a képen jobbra.) Nem volt még időm kiüríteni a cserepet, és pár nap múlva egyszer csak azt láttam, hogy valami bújik. Nem ültettem oda semmit a palántán kívül, nem tudom, hogy mi ez, de megőrzöm, gondozom, hiszen él. Valami elpusztul, valami más pedig a "semmiből" születik.
A memóriám packázik velem. Szinte minden lényegtelen dologra emlékszem, ami fontos, az nem jut eszembe, vagy elfelejtem megnézni a határidőnaplómban, ha megnézem, akkor két másodperc múlva kimegy a fejemből...
A pedasszisztensek érkezésével legalább annyiban könnyebb lett a munkám, hogy nincs óraközi ügyelet. Így tudok fénymásolni, előkészülni a következő órára, néha még mosdóra, étkezésre is futja az időből. Ennek ellenére nagy a nyomás, hiszen nem elég, hogy egy tanórán nekünk két osztályunk van, azaz duplán készülünk (és akkor még nem is beszéltem az SNI gyerekekről, nem kevesen vannak), a tanítás 5% alatt, az adminisztráció és a többi teszi ki a maradék részt... A TÉR vállalásokat már rögzítettem, jóvá is hagyták a Krétában, de a NAT vizsgára még nem volt időm regisztrálni sem, sőt még az utazási költségtérítéses nyomtatványokat sem küldtem be, mert egyszerűen nem volt rá idő.
Itthon, a saját dolgaimmal szinte semmit nem haladtam eddig. Úgyhogy ma listát írtam a legfontosabb tennivalókról. Először munkából -egy kis átszervezéssel és E. és A. segítségével- Bátaszékre robogtam látásvizsgálatra. És igen, jól éreztem, megint romlott a szemem, úgyhogy új szemüveg lesz, másfél-két hét múlva készül el. Onnan a boltba robogtam (Mohácson), a lista alapján megvettem a legfontosabbakat. Haza, és jött az itthoni listám. Határidős, halaszthatatlan, gyorsan megcsinálandó/elintézendő... Például téli gumi rendelés, hiszen nyakunkon a reggeli mínuszok...
Úgy általánosságban igyekszem mindenben egyszerűsíteni. Priorítást felállítani. De még mindig nem tudom magamat az első helyre tenni. Ezen dolgoznom kell még.
Anyu, mami (és minden eltávozott szerettem) nagyon hiányzik.
Két éve anyu Hőgyészen pakolta ki a házat, hiszen novemberben költözött Mohácsra. Mamika már az otthonban volt. Tavaly ilyenkor már javában szerveztük anyu szülinapi buliját a 70. születésnapjára, de félő volt, hogy le kell mondani, akkora fájdalmai voltak már.
Minden változik...
