2018. október 16., kedd

Őrség 7/1.: Őriszentpéter

Miután kimerítetted mindazt, amit az üzletből, a politikából, a mulatságokból és minden efféléből kaphattál - azt találod, hogy ezek egyikéből sem nyersz végső kielégülést és ezek mind mulandóak - mi marad hát? A természet.

Walt Whitman

1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
4. nap itt
Őrség 5/1.: Velemér itt
Őrség 5/2.: tavak, túrák itt
6. nap itt


A természet, aminek a részei a cicák is. Reggelente meg-megjelennek. Először egy jön, aztán a második, és lassan teljes a kis házi kép a három cicával: Rozsdással (alias Kun Béla), Foltossal és Csíkossal.




Tavaly is megnéztem, idén sem hagytam ki a templomot, amelynek fő része 800, a hozzáépített része 600 éves.
























A református templom zárva volt.



És a városban is sok természeteset látni. A templom mögött kész kis erdő bújik meg, előtte hatalmas játszótér, ahol mellénk szegődött egy cica, Mau, mint az arra járó helyi sulis gyerekektől megtudtuk, Maugli.









A játszótér mögött a termelői piac felállított sátrai (szombatonként tartják) és városi rendezvények fabódéi állnak a gondozott sportpálya mellett.



A Városszeren, azaz a Szentgotthárdra vezető főúton van a Művelődési ház, emeletén a Szikszay Edit Helytörténeti és Néprajzi Kiállítóhely, 300 Ft-ért látogatható.









Magában a városban sétálva is szinte végig erdőben, a természetben érzi magát az ember. Nagyon jó a levegő, kedvesek az emberek, itt valahogy minden nyugodtabb, lassabb, mint felénk.

Őrsizetntpéter nem túl nagy, viszont a kilenc szerből csak kb 3-ban jártam eddig, szóval bőven akad érdekesség, látnivaló.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése