Ausztria 14/5.

Tegnap olyan 20% nyugalom volt, de megint végig aludtuk az éjszakát.

Kábé két hónapja vettem észre, hogy furán megyek. Mármint úgy, mint egy sün: összehúzom magam, a vállaimat teljesen a nyakamba pakolom, miközben iszonyatosan megfeszítem. Elkezdtem tudatosan ellazítani menet közben. Mára odáig jutottam, hogy a jobb vállam már a helyén van, a balra kell még nagyon figyelni, hogy amikor érzem, hogy már megint a fülemig felhúztam, lazítsam el. Amikor kimehetek és éppen nem szaladok, akkor ezt szoktam gyakorolni.

Ha már testtudat. Iszonyatosan nagyokat lépek. Mint egy medve. Miközben úgy megyek, mint egy hintaló. A főiskolán Á. tanár úr hívta fel rá a figyelmemet. Azt mondta: 60 éves koromra járni sem tudok majd, ha ez így megy tovább, mert még nézni is rossz. 

Akadt gondom a járásommal, másfél évesen álltam fel, addig négykézláb másztam, miközben húztam az egyik lábamat. Anyu vitt orvoshoz, de lerázták a szokásos "majd kinövi" verzióval. Kamaszként vettem észre, hogy "kacsázok". Kifelé állnak a lábfejeim, a jobb leginkább. Az volt az első, hogy tudatosan, nagyon sokáig nagyon odafigyelve befelé erőltettem a lábfejeimet járás közben. Azt értem el vele, hogy már nincs kacsa, viszont (ezt már orvos és pedikűrös is mondta) szép csavart tettem a testembe, ez a talpamon is érzékelhető, mert a lábfejem külső szélén lesz bőrkeményedés hátul és közben a nagy lábujjamnál is. 

A nagy lépteket is kábé két hónapja próbálom korrigálni. Amikor éppen nem futok, tudatosan kicsiket lépek. Sokkal kisebbeket, mint szoktam. Nem volt kellemes az elején, a testem nagyon nincs hozzászokva. Most már többször és jobban tudok rá figyelni, de nem tudom, hogy 42 évnyi hosszú lépések után lehet-e ebből még automatizmus. Sőt azt sem tudom, jót teszek-e ezzel.

Motiváció és bölcs

"Az élet nem mindig csak arról szól, hogy olyan dolgokat csináljunk, amit örömet szerez. Meg kell tenni azt is, amit esetleg nem szeretsz, de egyszerűen fontos. A mozgás is ilyen dolog."



Bölcs


"Ha a sziklától kedves visszhangot vársz, kedvesen szólj hozzá."


tibeti közmondás


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha