2016. április 15., péntek

Péntek: fogorvos négyszer, gömbcsukló, elalvást segítő technika


Délelőtt fogorvos, reggel 8-tól. Inkább fogorvosok. (M. elfuvarozott, hálásan köszönöm!) A dokim szabadságon. Sebaj. Irány a körzeti fogorvos. Szabadságon. Helyettese a szomszéd szobában. Asszisztens kijön, panasz után érdeklődik. Elmondom: nem fáj, de kitört egy darab a fogamból, csak annyit szeretnék kérni, hogy a doki nézze meg, kell-e vele valamit kezdeni vagy várhat. Asszisztens be. Olyan negyed óra múlva asszisztens ki: a doki nem néz bele a számba, ha nem fáj, biztosan nincs gond. Csak egy kósza kérdés: miért fizetem a havi 7000 Ft TB-t magam után rendszeresen? Utolsó lehetőség: a dokim kijelölt helyettese, szintén sürgős esetben, magánpraxis. Egy próbát megér, max ő is elküld. Váróterembe be, helyzetjelentés az asszisztensnek, aki elkérte a TAJ kártyát és a lakcímkártyát, 2 perc múlva pedig a székben ültem. A doki nagyon kedvesen és lelkiismeretesen elmondta a helyzetet, mi történhetett a fogammal, majd kaptam egy ideiglenes tömést, hogy biztonságban legyen a gyakorlatilag nyitott fog, és nem kellett fizetnem egy fillért sem. Sőt azt is mondta, ha fájni kezd, menjek vissza és megcsinálja, ne szenvedjek hétfőig (akkor már rendel a dokim). Szerencsére nem fáj. Hálás vagyok az SZTK-s dokinak, amiért szó szerint pillantásra sem méltatott, mert így megismerhettem a magándokit, aki ellátott és megnyugtatott.

A kocsi is rendben, végül nem a bowden szakadt el, hanem azon van valami gömbcsukló, amin van valami gumigyűrű, az tört el. Z. elmagyarázta, de ennyi erővel egy receptet is elmondhatott volna kínaiul, abból ugyanígy nem értettem volna egy mukkot sem. Megragasztották. Ha ez tart, mákom van. Ha nem, na ezt le se írom, mert még bevonzom...

Bevonzás... Napok óta van egy olyan gondolatom, hogy kapok 65 ezer forintot. Egyre gyakrabban felbukkan a fejemben. Persze, hogy jól jönne, úgyhogy ezen a gondolaton azért szívesen elmélázok.

Már úgy járok állásinterjúkra, mintha csak bemennék a fürdőbe kezet mosni. Ma is voltam. És ez az első hely, ahol nem kértek szakképesítést. Pár nap múlva újra beszélünk.

Azért kavarognak bennem az ellentétes gondolatok a munka kapcsán. Szeretnék itthon maradni, mert iszonyatosan fárasztó a külföldre mászkálás, nem a legszívderítőbb állandóan csomagolni, pakolni, utazni, gyakorlatilag nem él az ember se kint, se itthon. Imádok Mohácson lakni, egyszerűen imádom ezt a várost. És szeretnék itthon elhelyezkedni, ha lehetséges. Hogy tudjam, eljön a munkaidő vége és nem két-három hétig kell egyfolytában, éjjel-nappal készenlétben lennem. Hogy ne kelljen állandóan csomagolnom. Hogy akár gyalog el tudjak menni a munkahelyemre. (Érdekes, mert eddig bárhol éltem is, ilyen még nem volt.) Itthon -egyelőre- tanítóként kereshetném a legtöbbet, viszont tanítani nem szeretnék. A többi munka meg minimálbért fizet. Ma belegondoltam, hogy kint egy hét alatt megkerestem ennyit. De tudom, hogy a pénz nem minden. Viszont azt is tudom, hogy még a legminimálisabb szükségletek fedezésére sem sok a minimálbér. És akkor még nem tankoltam, nem volt műszakin a kocsi (adjam el? 8 hónapot güriztem érte Olaszországban...), nem voltam fogorvosnál (...). Átgondoltam (újra), min tudnék spórolni. Öt dolgot találtam, de az egész együtt sem egy nagy tétel. És morfondíroztam tovább: olcsóbb albérlet? Ennél olcsóbb lakás nincs, max akkor hozhatnám ki -talán- kevesebből, ha egy szobát vennék ki valakinél. Lemondhatnám az internetet... Meg a telefon előfizetésemet... Ez nem az összes kérdés, ami felmerül bennem és korántsem a teljes gondolatlista. Mivel nincs értelme, nem agonizálok. Amíg tart a hartheimi fizetés, maradok itthon, továbbra is keresek állást, amint elfogy (márpedig hamarosan így lesz), max visszamegyek egy-két etapra külföldre, feltölteni a pénztárcámat.

R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: kis babgulyás, sült csirke, saláta
V: ld. reggeli
Mozgás: 2.7 km séta

...

Ígértem, hogy leírom, mit kezdek a gondolataimmal, kérdéseimmel, kétségeimmel lefekvéskor, hogy könnyen elaludjak.

Dr S. anno tanított egy technikát. Kell hozzá egy füzet és egy toll az ágynál, mindig elérhető közelségben. Az elalvást nem hagyó kérdéseket kell jegyzetelni egy függőlegesen félbehajtott füzetlap bal oldalára, egymás alá. A legártatlanabb, legegyszerűbb kérdést is, ami nem hagy aludni. (Az, hogy legalább egy órával lefekvés előtt már nincs tévézés, nincs net, a telefon kikapcsolva, alap.) Ezen feljegyzések közül másnap, egy általunk meghatározott időkeretben (de csakis ebben az időben) (max egy óra) öt dologra konkrét megoldást kell találnunk. Ezt kell leírni a kérdés mellé a füzetlap jobb oldalára. Tehát minden nap kell az az idő, amikor az ember egyedül lehet és koncentrálhat. Nálam először ez egy óra volt, és nem is sikerült mind az öt dologra választ találnom; aztán eljutottam a negyed óráig, az öt percig, majd már le sem írtam a kérdéseket, hanem elalvás előtt csak két másodpercben átgondoltam; ma pedig simán megválaszolom őket azon nyomban magamban, amint eszembe jutnak. 

Sokat segít, ha a kérdéssel kapcsolatban az ember átgondolja: tudok rajta változtatni? Mert ha nem, akkor a dolog már nem is kérdés. Például azon aggódni, hogy másnapra esőt mondtak, fölösleges, mert az időjárást nem tudjuk befolyásolni (egyénileg), ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem. Azon is fölösleges rágódni, hogy "miért kell holnap dolgozni mennem?", mert felteszed a kérdést: "Tudok rajta változtatni?", ha a válasz nem: már aludhatsz is, ha igen, akkor másnap ott a pár perc, amíg kereshetsz erre megoldást.

Mivel vizuális típus vagyok, azzal segítettem magamnak ebben a technikában, hogy a füzetet egy fióknak képzeltem, a tollat pedig egy kulcsnak. Amikor leírtam az elalvás előtti kérdéseimet, becsuktam a füzetet, a fiókot, rátettem a tollat, ezzel kulcsra zártam a fiókot, benne a gondolatokkal, amiket majd másnap veszek elő. Nem most, mert most alvás van.

Dr S. ugyan nem mondta, de saját tapasztalat, hogy a kérdések 70-80%-a nem is létezik egyetlen dolog hatására: ha az ember ŐSZINTE saját MAGÁVAL. De csontig. Ha a szívére hallgat, arra a belső hangra, ami mindig mindenre tudja a választ. 


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 3. hét

Otthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) itt

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt


3. hét

3/1.


3/2.


3/3.

pihenő

3/4.




3/5.

séta, úszás, bicikli...

3/6.


3/7.

séta/úszás/bicikli...



30-Minute Bodyweight Bootcamp Workout You Can Do Anywhere itt
Kelli's Cardio Kickboxing Workout itt

HIIT Cardio Kickboxing and Core Workout - 33 Minute Cardio and Abs Workout itt

Cardio Kickboxing Workout - Full Length Kickboxing Workout Video itt

Low Impact 30 minute cardio workout- Beginner/intermediate itt

Total Body Toning Low Impact Cardio Workout - 30 Minute At Home Cardio itt

20 Minute HIIT: Fat Burn Lower Body Challenge itt

Calorie Burning Low Impact Cardio Workout for Beginners - Kardio kezdőknek itt

Cardio Training: Workout to Fast Fat Loss itt

20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt
5 days jackknife challenge itt
Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
HIIT cardio : 10 minutes (video) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Total Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó ittStop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
a nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha