2015. január 25., vasárnap

Vasárnap (Mo. 14/7.)

Már tegnap gondolkodtam rajta, hogy elmegyek anyuékhoz. Nyolcvan km, nem a világ távolsága. De havazást mondott. Így maradtam otthon és néztem a fejleményeket. Persze nem történt semmi. Ma reggel aztán felhívtam anyut, milyen náluk a hóhelyzet: van egy kis hó, de a főutak tiszták. Szuper, akkor megyek.

Egy zacsiba (mert nincs olyan edénykém, ami illene a tartóba) pakoltam a reggelimet: 1 darabka kolbászt és két falat sajtot, aztán indulhatott a menet.

Az utak tényleg tiszták voltak, néhol latyakosak, de semmi gond nem volt a közlekedéssel.

Tolna megyében tényleg van hó. Alig hogy odaértem és váltottam anyuékkal pár szót, ki kellett mennem és fotóznom párat:








Ebédre volt terülj asztalkám. Mint karácsonykor :) Nekem legalábbis olyannak tűnt. És ha az embernek szörnyen ritkán nem magának kell főznie, minden valahogy jobban ízlik :)


Ebéd: húsleves leve répával (és sok erőspistával), sült krumpli, sült csirkemell, savanyú uborka és káposzta saláta (anyu sk., cukormentes).



És ebből még egy adag (bár a husiból nem, a kis darabnak is csak a felét tudtam megenni, hús...).

Hazafelé végig havazott, de az utak tiszták voltak. Én meg hol Han Solo voltam...


... hol Luke Skywalker :)


Vacsora: nagy marék pörkölt-sós mandula.

Apropó: só. A sót ki akarják vonni a közétkeztetésből...

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Ketogén étrend 32. heti összefoglaló

Hétfő: (utazás haza Ausztriából)
R: sonkás sajtos rántotta, pici kávé.
E: a buszon: pár szem sós mandula, sült szalonna, kis darab kolbász.
V: két szelet sajt.
Részletek it


Kedd:
R: sült szalonna, savanyú uborka
2. étkezés (délután): 1 db mini saját kornspitz vajjal.
Részletek itt








Szerda:
R: 2 vajas kornspitz, keksz
E: vagdalt, brokkoli, saláta
V: 2 szelet sajt
Részletek itt







Csütörtök:
R: kolbászos rántotta, cukormentes savanyú uborka (anyu tette el, a receptet majd felteszem a blogra is).
E: vagdalt, karfiol püré pirított lilahagymával, fűszeres sajt falatok.
V: kis darab kolbász, 2 falat sajt
Részletek itt





Péntek:
R: kolbászos rántotta, cékla
E: sült vadlazac, krumplipüré, saláta.
Desszert: egy adag hamis somlói
Este: egy újabb adag hamis somlói.
Részletek itt






Szombat:
R: sonkás-sajtos rántotta, cékla, tea
E: vagdalt, sült zellerhasábok, saláta, krumplipüré.
És desszert: somlói.
Snack délután: kornspitz karikák fűszeres sajtfalatokkal.
V: 2 kis vajas kornspitz.
Részletek itt


Vasárnap:
R: kolbász, sajt
Ebéd: húsleves leve répával (és sok erőspistával), sült krumpli, sült csirkemell, savanyú uborka és káposzta saláta 
Vacsora: nagy marék pörkölt-sós mandula.
Részletek itt
......................................................................................................................................................................

Tapasztalatok (közel) negyed év ketogén étrend után itt

Tapasztalatok fél év ketogén étrend után

Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt

Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt

Ketogén étrendem (heti menüvel):

1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt
8. heti összefoglaló itt
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt
14. heti összefoglaló itt
15. heti összefoglaló itt
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt
22. heti összefoglaló itt
23. heti összefoglaló itt
24. heti összefoglaló itt
25. heti összefoglaló itt

26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt

28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha