Péntek (Ausztria 14/5.)

R: sajtos-sonkás rántotta, zöldség

Snack: csokikrém

V: tonhal saláta


Edzés: HÁT-HAS


1. Bemelegítés
2. Merev lábas felhúzás 3x15
3. Döntött törzsű evezés 3x15
4. Hasprések
5. Nyújtás

Plusz mozgás: egy óra kertészkedés, fél óra séta

(Képek a teraszomról készítve)










A mai nap pont nem az a fajta volt, amikor az ember elücsörög a hátsóján. Reggel fürdetés, hajmosás, reggeli készítés, reggeliztetés, mosogatás, elpakolás, takarítás, hajbecsavarás, készre csinálás, mosás, teregetés, ebéd készítés, mosogatás, elpakolás, takarítás... Majd délutáni pihenő. Aztán rögtön a második adag mosás teregetése. Aztán füvet akartam nyírni. E. nem engedte. Hogy miért? Mert ezt külön fizetik. Ez a pár euró nekik borravaló, de én otthon egy hétig tudok belőle enni. Vagy fedezi a kinti internetemet. Semmi gond, ha ilyen smu.ig satrafa, akkor legyen nyolc méteres a füve. Kimentem hát és megcsináltam az előkertet. Az egészet kiástam, kiszedtem a virágokat és felfrissítve újraültettem. Két vödörnyi gazt szedtem ki. Nagyon szép lett. Siettem, mert 4-kor gyógyszerbeadás és séta. Amikor kész lettem (kereken 4-kor), bementem. E. azzal fogadott, hogy hol a francban voltam, már megint (!) csak úgy vagyok, semmit nem csinálok, megint (!) nem dolgoztam semmit. Elmondtam, hol voltam, mit csináltam. Nem, mert ő ott volt és én nem voltam a kis kertben. Sehol nem voltam, soha nem csinálok semmit és hazudok. Na, ez végre kibillentett a régóta tartó nihil állapotból. Tudom, hogy nem volt túl okos dolog, de felemeltem a hangomat és határozottan megmondtam neki, hogy így nem viselkedhet velem. Hogy nem fodrásznak, kertésznek, takarítónőnek vagyok itt, mégis mindig mindent megcsinálok, de neki soha semmi nem elég. És ha szerinte nem végzem el a munkám, már ma felhívom a Steinert, hogy hazamegyek, aztán el egy másik helyre. Sőt a lányának is megmondom, hogy így nem maradok itt (és meg is teszem). Na, ekkor rögtön vigyorogni kezdett és magyarázkodni, de megmondtam neki, hogy nem vagyok rá kíváncsi, öltözzön, mert boltba kell mennünk... A boltig csendben volt, aztán ott mindent hirtelen meg akart venni nekem (persze nem engedtem).

Nem is a sztori a lényeges, hanem az, hogy kimozdított a semmi-érzésből. Szó szerint hevesen vert a szívem, hallottam a saját hangomat, kimondtam, amit gondolok, kiálltam magamért, pár percre éreztem, hogy élek. Még ha ilyen szituációban is.

Az elalvás még mindig iszonyat nehezen megy. És tegnap is volt egy szúnyogom, ami nem könnyített a helyzeten. Viszont az átalvás egyre jobb, ma is majdnem 7-ig durmoltam :)

(Ahogy visszaolvastam a bejegyzést, nem hittem a szememnek. Tényleg ez vagyok én? Ilyen vagyok? Ez normális? Örülni annak, hogy kiakadtam? Pfff, komolyan fogalmam nincs már semmiről...)


Facebook oldal: Boszorkánykonyha