2014. augusztus 27., szerda

Szerda (Ausztria 14/10.)

A tegnapi délelőtti és esti szülinapi program után ma hajnalban mentem aludni. Nem sokat bajlódtam az elalvással, bár ehhez szigorúan ki kellett adnom a parancsot az agyamnak arra, hogy nem foglalkozhat mással az alváson kívül. Reggel iszonyatosan fáradtan, ébresztőre keltem. És furcsa érzéssel a hasamban. Fájogatott. Betudtam a tegnapi aperolnak és a fáradtságnak, a kevés alvásnak. Délelőtt elcsipegettem pár szem szőlőt, imádom, és mára nem volt CH tervezve. Ebéd előtt már rendesen görcsölt a gyomrom. És izgágán mocorogtak a beleim. Fel is kellett jönnöm párszor nagy wc-re. Főztem, és közben egyre rosszabb lett. Gondoltam, majd csak jobb lesz. Megettem az ebédet, és utána már ott tartottam, hogy valaki a beleimet belülről csavargatja. Sikerült aludnom egy kicsit, és a fájdalom is valamelyest csillapodott.


Aztán újra kezdte. Úgy éreztem, valamiféle földönkívüli költözött az emésztőrendszerembe, vagy ki tudja, talán gombamérgezést kaptam (az ebédhez a gombát E. unokái gyűjtötték tegnap). De mivel E-nek semmi baja, sejtettem, hogy mégsem ez lehet a gond. Vírusfertőzés talán? De nem akartam túlagonizálni a dolgot. Végiggondoltam, miket ettem pár nap alatt. És csodásan ott volt a megoldás az étkezési naplómban: egy kis meggy, egy kis egy kicsivel több paradicsom, ma pár szem szőlőcske... És ezt a fajta gombát sem szeretem. 

Mivel vacsorára készen volt a saláta, hát megettem. És elhatároztam, hogy nem azt követem, amit a szemem, hanem azt, amit a szervezetem kíván. Hiszen 11. hete semmi de semmi panaszom nem volt az ég-világon. Nem érdemes össze-vissza enni. Egyszerűen nem éri meg akár csak egyetlen napot is szenvedni. Ha az ember szervezete nem kíván és nem bír ezt meg azt, akkor nem kell megenni. Ennyire egyszerű.

A tegnap vásárolt nadrág cetlijét ma olvastam el. Egész vicces, hogy tegnap elegáns boxeralsóban voltam moziban :)

Négy nap még és megyek haza. A csomagolást már elkezdtem. Ami biztosan nem kell, a táska mellé készítve. Ami nem jön haza, az a szekrényemben. Mindig így csinálom, mert mire kitakarítom az egész házat lent és az emeleten, megcsinálom a kertet, mellette végzem az alap ápolást, a házimunkát, az nem öt perc. És sokszor még vasárnap este kapkodni kell. Azt pedig nem szeretem ;-)




R: sonkás-sajtos rántotta, délelőtt pár szem szőlő
E: gombás csirke
V: saláta, sonkás rántotta

Mozgás: fél óra séta