2014. március 20., csütörtök

Juharszirup kúra (2014) 6. nap


1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
A 4. nap reggele itt
4. nap itt
Az 5. nap reggel itt
5. nap itt
A 6. nap reggele itt

A kúra (2014) teljes tervezett menete itt.

Igen, ez a 6. nap, és elmondhatom: ez az a fantasztikus érzés, amit, ha lehetne, megőriznék még sokáig. Nem tudom pontosan leírni: belső nyugalom, totális béke, elfogadás, szinte fizikai megsemmisülés, csupán könnyedség, szabadság... Ha a testem(b)en nem is, a lelkemben mindenképp megőrzöm ezt az érzést.

Délután Hőgyészre utaztunk, hoztam a mai maradék kúra-cuccost és a kúra-felszerelést holnapra. Én vezettem, semmiféle gond nem volt. Iszogattam az italból útközben is.

Kis beszélgetés után sétálni indultunk. (Sok képet itt találsz.)
Csodás idő, csodás természet, mesés színek, jó levegő.
Ez volt a mai edzés.





Majd végignéztem, ahogy a többiek megvacsoráznak. 


Miközben én kortyolgattam a löttyeimet.


Be kell vallanom, a kolbász és a házi szalámi megmozgatta a fantáziámat, viszont tudom, ha most akár egy falatot is ettem volna, az súlyos következményekkel járt volna. A szervezetem mára teljesen átállt a folyadékra, iszonyat gyomorgörcs lenne a vége, ha kapásból visszatérnék a szilárd táplálékra. Már csak egy tiszta kúra nap, aztán jöhet a szép lassú visszaszokás a szilárd táplálékra. 

A nagymamámmal ketten maradtunk a konyhában, megkerestem neki a Hőgyész könyvben (Várnagy Antal: Hőgyész) a forrással és a kápolnával kapcsolatos dolgokat, olvastunk, beszélgettünk. Ő mesélte, hogy régen, amikor még nem volt hűtőszekrény, jégvágók jártak télen a halastóra (köztük a dédapám és a nagypapám is), csákánnyal vágták a jeget a befagyott tó egy lerekesztett részén, kampókkal a partra húzták, lovaskocsira rakták a jégtömböket, majd a jégverembe szállították. Egy jégverem volt Hőgyészen például a mai Művelődési Ház udvarában. Ez egy nagyon mélyre ásott verem volt, az alján szalma. Ide hordták (a község által megfizetett jégvágók) a jégtömböket, a vermet szalmával bélelték ki és azzal is fedték be. Innen látták el például a vendéglőket jéggel. És mami mesélte, hogy ez a jég bizony kitartott nyáron!

(Egyszerűen imádom, amikor mami a régi dolgokról mesél. Ezért is írtam meg anno a könyvet. És szeretném végre befejezni a 2. kötetet is.)

Letelt tehát a 6. kúranap is.

Napi folyadék:

- 1 liter sós víz reggel
- 3 liter víz
- 2 liter kúraital
- fél liter narancslé (ezzel ízesítettem a vizet)
- 2 dl mira víz

Jól vagyok. :-)
Holnap reggel elkészül az utolsó adag kúraital.
Holnapután pedig újra kezdődik a sütés-főzés.


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt

Edzés a szabadban

Hőgyész. Egy falu Tolna megyében, itt él anyu és a nagymamám. Gyerekkoromban a hétvégéket és a nyarakat itt töltöttem. Sok minden változott azóta, egy azonban nem: ma is kedves, szép falu, sok zölddel, jó levegővel.

A juharszirup kúrám 6. napján délután érkeztünk. K. sétálni szeretett volna, nekem volt edzés tervezve mára, ebből adódott, hogy eszembe jutott: még nem jártam sosem a felújított Kőforrásnál. Nincs is messze, hát akkor sétáljunk el oda.

Már az utca végén csodás a kilátás: zöld növények, kék ég, virágzó fák, méh döngicsélés...


Amint elfogytak a házak, ez a kilátás fogadja az ide érkezőt:



Csupa zöld, csupa kék, szikrázó, melengető, tavaszi napsütés, csupa-csupa élet.





Dombon le, dombra fel, jobbra is, balra is ébredő természet, tó, patak.


Fél órás séta után értünk a Kőkút-forráshoz, melynek vizét anno a kender mosáshoz használták. (Itt olvashatsz a forrásról részletesebben.)






Itt futottam az első körömet :)




Jólesett utána egy pohár víz a forrásból. Jég hideg és kristály tiszta! :)





Tovább indultunk, a babhegyi kápolnához.







Itt is felfutottam :)







A temető utcájáról a főútra értünk ki. gyakorlatilag egy jó nagy, 1 órás kört tettünk. Igazán csodaszép volt! :)


Freeletics: alapok

ALAPOK:

 Freeletics Hungary fényképe.
"WORKOUT-OK ÉS MAX
A freeletics-ben két edzéstípus létezik: a Workout-ok és a MAX. A Workout-ok megadott gyakorlatsorból állnak. A gyakorlatokat a feltüntetett sorrendben és ismétlésszám szerint kell teljesíteni. Időre mennek, így a lehető leggyorsabban csináld meg őket! Az edzésidő szolgál majd a teljesítményed mérésére.
A MAX-nál egységnyi idő alatt kell a lehető legtöbbször megismételni egy gyakorlatot. Ez esetben az elvégzett ismétlések száma adja a teljesítménymutatód.

PB ÉS STAR
Egy workout legjobb ideje, illetve MAX esetén a legmagasabb ismétlésszám lesz a personal best-ed (PB azaz legjobb egyéni teljesítmény). A freeletics-en belül a PB fontos szerepet játszik.
Ha módosítás nélkül végigcsinálsz egy workout-ot vagy MAX-ot a teljesítményed egy csillagot ér.
(A módosításokért nézd meg az oktatóvideókat.) A csillagos eredmények mindig a csillag nélküliek elé kerülnek, nem számít, hogy lassabban vagy gyorsabban teljesítetted-e őket.

FIZIKAI FEJLŐDÉS
A számszerűsített eredmények mellett, fontos a testünk fejlődésének követése. Azt ajánljuk, hogy készíts magadról képeket 7-10 naponta. Fotók nélkül nehéz lesz észrevenni a tested apró változásait.

AZ ELSŐ LÉPÉSEK
A freeletics első nagy kihívása, hogy végigcsinálj egy komplett workout-ot. Győződj meg róla, hogy a gyakorlatokat helyesen végzed és adj időt magadnak. Ne kezdj túl gyorsan! Ha tested nem szokott hozzá az intenzív megterheléshez, úgy válassz tempót, hogy a végére is maradjon erőd!
Még így is előfordulhat, hogy sokszor kell nekifutnod. Ne csüggedj! Próbálkozz! Az elején nagyon kemény lesz, de ne add föl! Képes vagy rá, gyorsan alkalmazkodni fogsz.
Amint túl vagy egy teljes workout-on, a következő kihívás az első csillag megszerzése.
Edzünk már a kezdéstől számítva a leggyorsabb tempónkkal, és ha nem muszáj, szünetet se tartsunk. De ettől függetlenül nem árt megfontoltnak lenni, ha szeretnénk a legjobb eredményt elérni és elkerülni a sérüléseket. Ezért bizonyosodj meg róla, hogy helyesen végzed a gyakorlatokat! Figyelmesen nézd végig az oktató videókat!
Amint tudod, csináld meg a workout-okat csillaggal!

SZEREZD MEG AZ APP-OT
Ne aggódj! Senki sincs egyedül! Több ezren vagyunk atléták.  Ha Android vagy IOS felhasználó vagy, töltsd le a Freeletics Training App-ot és lépj kapcsolatba az atlétákkal szerte a világon!
Adj bele mindent! Minden alkalommal! Ha fejlődni akarsz, döntsd meg a saját PB-t amikor csak tudod és soha ne add fel! Soha." (forrás)

1. hét itt

2. hét itt

3. hét itt

4. hét itt

5. hét itt

6. hét itt

7. hét itt

8. hét itt

9. hét itt

10. hét itt

11. hét itt

12. hét itt

13. hét itt

14. hét itt

15. hét itt

15 hetes program itt


Freeletics workout 1 (cardio and strength) itt
Freeletics workout 2 (cardio) itt
Freeletics workout 3 (cardio) itt
Freeletics workout 4 (strength) itt
Freeletics workout 5 itt
Freeletics workout 6 itt

A MÉREGTELENÍTÉS ALAPELVEI

A MÉREGTELENÍTÉS ALAPELVEI




"A szervezet belső tisztán tartására valóban nagy szükség van, de nem szabad mindent készpénznek venni és kritikátlanul elfogadni, ami ebben az újabb keletű divathullámban a méregtelenítéssel kapcsolatban felüti a fejét. A nagy „takarítási láz”, ha meggondolatlanul fog hozzá valaki, többet árthat a szervezetnek, mint amennyit használ. Ezért mindig okosan, mértékletesen lássunk hozzá a belső tisztításnak, jól fontoljuk meg, milyen forrásból származó módszereket, információkat tekintünk megbízhatónak, és tartózkodjunk minden radikális megoldástól. Milyen anyagokról beszélünk valójában, amikor a szervezet számára káros méreganyagok, toxikus anyagok kerülnek szóba? – kérdezzük Anne-Marie Roussel professzort, a Grenoble-i Joseph-Fourier Egyetem tanárát. „Toxikus anyagok alatt főként a környezetből származó káros és szennyező anyagokat, a növényvédőszerek maradványait, egyes tartósítószereket, a gyógyszerek lebomlása után visszamaradt anyagokat, illetve a cukrok és zsírok lebontási folyamatában keletkező bizonyos anyagokat értjük. A szervezetnek van egy saját méregtelenítő rendszere, amely sokféle toxikus anyag közömbösítésére képes a máj, a vese, az epe, a tüdő és a bőr kiválasztó, méregtelenítő tevékenységének köszönhetően. A problémát az jelenti, hogy a mai életmódunk mellett túlságosan nagy mennyiségű káros anyaggal terhelődik a szervezet, és ezek a rendkívül hasznos funkciót ellátó szervek egyszerűen nem tudnak megbirkózni a saját kapacitásukhoz képest túlméretezett feladattal” – magyarázza a professzor asszony. A méreganyagok túltelítettsége állhat azután a hátterében a közérzetet érintő számos panasznak: a fejfájásnak, az ismeretlen eredetű fáradtságnak, levertségnek, a hasi felfúvódásoknak, a nyugtalan alvásnak, a fakó, élettelen bőrszínnek, a súlygyarapodásnak. Ha ezek a tünetek jelentkeznek, ideje könnyíteni a szervezet terhein egy jól megtervezett, mértékletesen végrehajtott méregtelenítő kúrával, amelytől várhatóan megszűnik majd a rossz közérzetet okozó panaszok nagyobb része is. A leghelyesebben az cselekszik, aki minden évszakváltozásnál, illetve a nagyobb evés-ivással járó ünnepek után is tart egy kisebb méregtelenítő kúrát, amikor egy-két napig csak nagyon könnyű ételeket fogyaszt, nagyon kis mennyiségben, és a szokásosnál is több folyadékot visz be a szervezetébe, hogy „átmossa” a leterhelt tápcsatornát. Ilyenkor tartózkodni kell nemcsak a nehezebb ételektől, de a kávétól, az édességtől, az alkoholtól, a cigarettától is. Legjobb, ha a tisztító diéta keretében ez alatt az egy-két napos időszak alatt csak zöldségeket és gyümölcsöt, szénsavmentes ásványvizet és méregtelenítő hatású gyógyteákat fogyaszt az ember. A tisztítókúrák nagyszerű kiegészítései lehetnek különféle méregtelenítő hatású kezelések is: például a hidromasszázs fürdő, a testre felvitt különböző pakolások, a drénező kezelések, az elhalt hámsejteket a test teljes felületéről eltávolító bőrradírozás, a különféle illóolajos arc- és testkezelések. Néhány nap alatt a szervezet csodálatos módon képes megújulni és új energiákkal feltöltődni, ha a tisztulás lehetőségét biztosítjuk számára." (forrás)

A juharszirup kúra (2014) 6. reggele


1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
A 4. nap reggele itt
4. nap itt
Az 5. nap reggel itt
5. nap itt
A kúra (2014) teljes tervezett menete itt.

Keveset aludtam (nem a kúra, hanem zajok miatt), így fáradtan ébredtem, de ezen kívül szuper közérzettel. Semmiéhség, semmi gyomorkorgás.


Lenyomtam a liter sós meleg vizet. nagy élmény volt ma is ;-)

Készül a kúraital.

Ma délelőtt még -és kora délután- ügyintézés, városban rohangálás, aztán utazás anyuékhoz. Holnap délután jövünk haza, így oda is elkészítettem már a cuccost a kúraitalhoz.

Mérleg:
1. nap: 59.1 kg
2. nap: 59.1 kg
3. nap: 58.6 kg
4. nap: 58.2 kg
5. nap: 58.5 kg
6. nap: 58.5 kg

Tegnap is írtam a mérlegről, ma is mondom: ne a mérleget figyeljétek, nagyon csalóka is tud lenni. Az én testtömegem meg a teljesen normális tartomány alsó határát súrolja, nincs is igazán miből fogynom, plusz ugye vendégem a télapó, így nem lehet csodálkozni a mérleg tegnapi és mai állásán sem.
 
Tegnap egyébként kibírtam fájdalomcsillapító nélkül és az allergia elleni dolgokat sem vettem-fújtam be. Mára rosszabb nem lett, így talán sikerül még kicsit kitolnom az elkezdését.

Még a mai és a holnapi nap megy a kúraitallal, aztán lassan visszaszoktatom magam a szilárd táplálékhoz.

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt