Napi bölcs

"Ha képes vagy várni, akkor ígérem, minden eljön magától.
De ne siess, és ne kérdezz a titkokról, mert amikor kész vagy rá, azok úgyis feltárulkoznak előtted. Valójában ez így nem is pontos. Amikor készen állsz, hirtelen te magad rájössz, hogy ezek a titkok mindig is nyitva álltak előtted. Amikor készen állsz, hirtelen felismered, hogy minden, amit eddig megpróbáltál elérni, már eleve ott volt veled, benned. Mindig is ott volt, mindig is így volt.
A tavasz eljön, és a fű nő magától..." (Osho)

Menü 1/3

Tervezett menü:

R: csokis-barackos zabkása (45 g)
T: alma, 30 g kukoricapehely, tej
E: krumplipüré, sült hús, saláta, barack
U: sonkás omlett, 2 abonett, uborka
V: fehérje turmix

Tényleges menü:

R: pipa
T: pipa
E: barackot nem ettem
U: abonett helyett fél kornspitz volt
V: pipa

Mai edzés

Huh, ugye konkrétan júli 18-án, szerdán, azaz 4 napja volt utoljára edzés. Nem bánom, hogy kimaradt ez a 4 nap, hiszen az okos étkezéstartás miatt nem változott a súlyom. :) Maga az edzés viszont már hiányzott. Főleg az az érzés, amikor érzem, hogy na, ennyi elég, de mégis tovább csinálom, és megvan a végén a tervezett mozgás.




Mai edzés uzsonna előtt, Ildikóval volt (Szűcs Ildikó, az EdzésMester Alakváltó Program, az edzésmester.com alapítója), a VIP 1. blokk:
  1. bemelegítés
  2. stepp padon váltott kéz- és lábcsere (kezemben 1-1 1.5 kilós súlyzóval, azaz ásványvizes palackkal) 1 perc
  3. fekvőtámasz 1 perc
  4. terpeszugrás 1 perc
  5. könyök fekvőtámaszból térdhúzás 1 perc
  6. felülés 1 perc
  7. nyújtás.
Mindez 6 körben.
Szériák, gyakorlatok és körök közti szünet 0 másodperc.
Rendesen átmozgatott, nagyon jólesett!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha



Uzsonna: Sonkás omlett, fél kornspitz, "gyors" kovászos uborka



Kisebb edzéssel indult az uzsonna készítés: olyan régen ettem tojást, hogy nem is vettem észre, hogy nincs itthon. Nem szeretem a tojit a boltban venni, a piacon szoktam egy idős bácsitól, mert az házi, és mert olyan jó néhány szót váltani az öreggel a reggeli napsütésben :) Szóval piac híján leszaladtam a boltba, majd felszaladtam, hogy készülhessen a fincsi uzsi.

Recept:

A 2 szelet sonkát bedobtam a kis csodaserpenyőmbe, meggyújtottam alatta a lángot. Közben a tojásokat egyenként felütöttem (jártam már úgy, hogy főztem, az 5 tojásból az 5. volt rossz, és dobhattam ki az egész ételt úgy, ahogy volt...), ráöntöttem a sonkára. Nagy lángon készre sütöttem.

Abonett lett volna hozzá, de mivel az nincs itthon, egy fél száraz kifli meg volt, összekötöttem a kellemeset kellemetlent a hasznossal, és a kifli került a menübe.

A "gyors" kovászos uborkát anyutól kaptam a múltkor, a hűtőben állt vagy 2 hete, ma kibontottam, és hát gyerekek, ha ettetek már finomat!! Nem egészen kovi ubi, de nem is nyers, valami hihetetlenül friss és finom íze van! El kell kérjem majd a receptet, mert ezt -előre látom- üvegszámra tudom enni! :)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Élet-mód-váltás: a kezdetek

Őszintén bevallom: az alapvető dolgokon kívül nem sokat tudtam a testem működéséről. Így, amikor elhatároztam, hogy lefogyok, hát fogyni akartam. Koplaltam és napi 5-10 percet mozogtam (RR), mert ennyit bírtam. Aztán elkezdtem informálódni, jött az update korszak. Egyre több U1 termék jelent meg, és úgy éreztem: ez az, most meglesz, amit akarok. Fogytam tovább, persze fogalmam sem volt róla, hogy innom is elegendő mennyiséget kellene, és hogy fogyni nem ildomos izomból. (De, de, van izmod! A zsír alatt! Ott van az, csak le kell pucolni és előcsalogatni! :)) És hogyha beüt a nagy mumus, a stagnálás, akkor bizony változtatni kell: az edzésen is, az étkezésen is. Akkor még azt sem tudtam, hogy nincs olyan, hogy szentírás. Hanem van a testem, amit meg kell ismernem, van az agyam, amivel irányítanom kell a testemet, és akkor sínen lehet a dolog. Mert bizony minden fejben dől el.


Elkezdtem hát olvasni, cikkeket tanulmányozni, magyar és külföldi oldalakon kutakodni, tanulni magamról, a testemről. És ez a mai napig tart. Nem hiszek el semmit, csak amit kipróbáltam és nálam bevált, működik. Lassan fél éve, hogy rájöttem: nem akarok műanyagon élni, és hogy az ilyen-olyan csökkentett és light dolgok gyakorlatilag nem természetes anyagok. Valahogy úgy kezdtem magamnak megfogalmazni, hogy amiből nem adnék a gyerekemnek, az nem kell. Jó úton haladok ennek a megvalósításában :)

Sok oldalon (gugli a barátunk :)) sok cikk foglalkozik a fogyással, étrendekkel, edzésekkel, röviden leírom, amit fontosnak tartok.

Tápanyagok

Megfelelő mennyiség és minőség, ez a két kulcsszó. A megfelelően megválasztott makrómennyiségen (fehérje, zsír és szénhidrát aránya) áll vagy bukik a mutatványod, mindegy, hogy fogyni szeretnél-e, súlyt tartani vagy izomtömeget növelni. Emellett nem elhanyagolható a mikrotápanyagok (vitaminok, ásványi anyagok) bevitele sem, és mivel ezt nem mindig tudjuk természetes táplálkozással biztosítani a szervezetünknek, érdemes utánanézni a különböző vitaminpótló készítményeknek, táplálékkiegészítőknek, és kiválasztani azt, ami összetevői és ára alapján is megfelelő.

A fehérje a sejtek, így az izom építőanyaga is. Érdemes a csirkére, pulykára, halra, marhahúsra alapozni, és jó még a tojásfehérje (a sárgájában sok a zsír). Nálam ez bajos, mert nem szeretem a húst. Megeszem, de ritkán. Így sok protein port (tudom: nem természetes anyag, de kell egy kis áramszünet kompromisszum), túrót, friss sajtot eszek, és a sajt is szerepel az étrendemben, a magas zsírtartalma miatt ritkán és kis mennyiségben.

A szénhidrát gyakorlatilag a testünk üzemanyaga. Próbáltam a szénhidrátmegvonásos diétát: éheztem, gyenge voltam, így az edzés sem ment, és az agyam sem működött. Szükség van a megfelelő mennyiségű szénhidrátra, akkor is, ha fogyni szeretne az ember. A barna rizs, a puffasztott rizs, és a nagy favorit, a zabpehely nálam bevált. Ritkán eszem krumplit, tésztát még ritkábban. Ha pékáru, akkor az teljes kiőrlésű. És emellett nagyon jók még a hüvelyesek (imádom a babot! :).

A zsír. Igen, zsír. És itt ne a szalonnára gondolj vagy a kacsazsíros kenyérre, hanem az esszenciális zsírsavakra, amikre szüksége van a szervezetnek a jó működéshez, hiszen vannak pl. zsírban oldódó vitaminok, és amiknek a szerepét sem a fehérje, sem a szénhidrát nem tudja átvenni. Főzéshez (ha csak nem az olaj nélkül is jól működő serpenyőmet használom) oliva olajat használok, salátaöntetekhez extra szűz oliva olajat, és olajos magvak megfelelő mennyiségű fogyasztását is javaslom. Mivel én a testzsíromat szeretném csökkenteni, a zsírértéket igyekszem lenn tartani az étrendben.

(Folyt. köv. a kalóriaszámolásról.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha



Ebéd

A tegnapi: krumplipüré, sült hús, saláta



Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Bizonyíték



Ez a felső januárban még rendesen feszült rajtam. Ma vettem fel azóta először, a jobb oldali képen összefogtam oldalt: ennyivel lettem kisebb fél év alatt. Hogy mi a titok? Megfelelő étrend, edzés, pihenés (na, ezen kell még dolgoznom), és kitartás, kitartás, kitartás. Az utam kábé felénél tartok, de most már tudom, hogy minden lehetséges, amit fejben eldöntök. A többi csak kifogás. :)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Tízórai

1 alma, 30 g kukoricapehely, tej


Facebook oldal: Boszorkánykonyha




Reggeli: Csokis-barackos zabkása




Biztosan van, aki unalmasnak gondolja, hogy szinte naponta eszem zabkását. Nagyon szeretem, olcsó, nagyon gyorsan és változatosan elkészíthető, így számomra egyáltalán nem unalmas. Ha megnézed a makróit, láthatod, hogy -mértékkel- a diétába is jól beilleszthető, főleg, hogy lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz. Azaz később leszel éhes, mint ha pl. kiflit ennél vagy fehér kenyeret.



Mivel tegnap kaptam anyuéktól egy doboznyi barackot, ma azzal készül. És ma egy kis csokis fehérjeport, és egy csepp édesítőt tettem még bele. (Receptet lásd:http://www.blogger.com/blogger.g?blogID=2661149648696549734#editor/target=post;postID=3198908390786310369)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Életről...

Meggyőződésem, hogy olyan az életem, amilyenné teszem. Amilyenné ÉN teszem. Hogy a körülmények ugyan léteznek, de minden okkal történik. Persze 20 évesen nem gondolkodtam ezen, csak tettem, amit jónak láttam, sőt azt is, amiről sejtettem, hogy nem lesz egészen jó ;-)

Régóta él bennem az a gondolat, hogy gyerekként nagyrészt a szüleink, az iskola elvárásainak megfelelve növögetünk, aztán meg kell tanulni saját lábra állni, sok-sok kudarccal, tapasztalattal megyünk előre, felnőttként pedig egyre több mindent ismerünk, tudunk, tapasztalunk meg és egyre bölcsebbek leszünk. És mire összegyűjtenénk annyi élettapasztalatot, amivel könnyebb és egyszerűbb lenne az életünk, vége az egésznek.




Szeretem az idézeteket. Mert a saját, csapongó gondolataimat tudják röviden, tömören és frappánsan megfogalmazni. Ezért is használom a blogban is őket.

Szeretek tanulni, új dolgokról értesülni, újdonságokról és régi igazságokról olvasni, de megtanultam: nem szabad elhinni rögtön semmit. Csak azt, amit az ember kipróbál és nála működik. Ezért mindenkit arra kérek, ne higgyen nekem, hanem próbálja ki! :)

Nálam 5-6 éve jött el az a pillanat, amikor egyszer csak megnyitottam a saját (lelkem és elmém) ajtaját, és kikukucskáltam rajta. Annyi minden összejött, hogy valamit tenni kellett. Anyagi, munkahelyi, magánéleti gondok (amik persze csak körülmények voltak, megoldásra váró problémák), amiknek a súlyától már fulladoztam. Elfogadhattam volna a helyzetet, de már nem akartam. Külföldre mentem, és habár rabszolga voltam, nem bántam meg: nagyon sokat tanultam magamról. Az első az volt, hogy a problémák elől nem lehet menekülni, mert azokat akaratlanul is vittem magammal. Így szép lassan kénytelen voltam megoldani őket. A másik, hogy a sírás nem megoldás, cselekedni kell.
Aztán, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondolom. És hogy minden fejben dől el.

Jó alapokat teremtettem magamnak a változáshoz, a változtatáshoz, az ajtóm szélesebbre tárásához. Kemény meló, de megéri. Nem is adom fel, folytatom tovább. Nem azért, hogy szebb legyen a holnap, mert az élet ITT van, MOST van.

"A múlt történelem, a jövő rejtély. Most kell élned!"

Facebook oldal: Boszorkánykonyha